A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 17., szombat

Kakukkfüves édesburgonya


A sült édesburgonya nemcsak kitűnő köret lehet, de friss fűszerekkel, különböző karaktert kölcsönözhetünk neki, és „csak úgy magában” is megállja a helyét. Akár chips is készülhet belőle. Ez most egy kakukkfüves változat. 

Hozzávalók: 2-3 kisebb édesburgonya, 1 ek olívaolaj, 2-3 cikk fokhagyma, pár szál kakukkfű, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Az édesburgonyát hámozzuk meg, és vágjuk hosszában 6-8 cikkre a burgonya méretétől függően. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, és dobjuk bele a kés élével szétlapított fokhagymát, süssük 1-2 percig. Ezután a fokhagymát vegyük ki az olajból, a továbbiakban nincs rá szükség, csak az olajat ízesítettük meg vele. De használhatunk eleve fokhagymás olívaolajat is. Egy nagy tálban keverjük össze a fokhagymás olajat, az apróra vágott kakukkfüvet, a sót, és jól forgassuk bele a felvágott burgonyát, hogy az olaj mindenhol jól bevonja.
Melegítsük fel a sütőt 230°C fokra, és a burgonyacikkeket egy rétegben sütőpapírra helyezve süssük 25-30 percig, vagy ameddig a szeletek megsülnek, szép ropogósra pirulnak. A sütési idő felénél fordítsuk meg a burgonyákat. Tálaljuk forrón, megszórhatjuk nagy szemű sóval, de adhatunk hozzá különböző mártogatósokat/dipeket is. 

 


2015. április 10., péntek

Gratin dauphinois


A gratin dauphinois, avagy a csőben sült burgonya Franciaország délkeleti részéről, a Dauphiné régióból származik. Már-már nemzeti étel, készítése egyszerű, változatos - ahány ház, annyi szokás. Van, ahol csak sütőben készítik – ez az alapverzió –, van ahol a burgonyát előfőzik, és aztán rakják a sütőbe. A lényeg: a nagyon vékonyra szeletelt burgonya, a tejszín és a fűszerek. És van, ahol sajt is kerül a tetejére. Ha sajt nélkül készítik, akkor inkább köretként tálalják, ha sajttal, akkor egytálételként.
Érdemes kipróbálni, szerethető étel. 


Én most a sajtos verziót ajánlom. A sajt feltétlen legyen jó minőségű, pl. érett Gruyère.


Hozzávalók: 1 kg burgonya, 200 ml tej, 400 ml tejszín, 100 g vaj, 100 g sajt, 2-3 cikk fokhagyma, só, frissen őrült bors, frissen reszelt szerecsendió, ízlés szerint

Elkészítés:

A burgonyát hámozzuk és mossuk meg. Ezután vágjuk/gyaluljuk 1-2 mm vastag szeletekre. A szeleteket már ne mossuk meg, mert a megfelelő konzisztencia elérésére szükség van a burgonyában lévő keményítőre. 
Egy fazékban forraljuk össze a tejet és a tejszínt a vajjal, az átnyomott fokhagymával, fűszerezzük sóval, borssal és a szerecsendióval. Ezután keverjük bele a falkarikázott burgonyát, és mérsékelt tűzön, lefedve főzzük 8-10 percig. A tejszínes keveréknek el kell lepnie a burgonyát.
Ezután az előfőzött burgonyát rakjuk át egy kivajazott tűzálló sütőtálba, és alufóliával letakarva süssük 180°C-fokra előmelegített sütőben 40-50 percig. Az alufóliát eltávolítva szórjuk meg a burgonyát a lereszelt sajttal, és 200°C-fokon süssük aranybarnára.
Tálaljuk fejes salátával.


2015. február 17., kedd

Párolt káposzta - kicsit másképp


Vége a farsangnak, holnap hamvazószerda, kezdetét veszi a húsvét előtti nagyböjt. A böjtölésről, mint vallási ritusról vagy egészségvédő programról már többször ejtettem szót. A lényeg, hogy böjtölni - "normális" keretek között - nem káros, sőt hasznos.

Ezt a párolt káposztát egy könnyű halas fogáshoz - sült pisztránghoz - ajánlom. Tökéletes köret.



Hozzávalók: 0,5 kg káposzta, 2 ek kókuszreszelék, 1 mk köménymag, 1 ek szőlőmagolaj, 1-2 ek fehér borecet vagy almaecet, só, frissen őrölt bors, ízlés szerint

Elkészítés:

A káposztát vágjuk vékony csíkokra. A köménymagot száraz serpenyőben pirítsuk 1 percig, amíg pattogni nem kezd, ekkor adjuk hozzá a szőlőmagolajat és a kókuszreszeléket. Pirítsuk óvatosan együtt, mert könnyen leég, amíg a kókuszreszelék enyhén pirulni kezd. 
Végül keverjük hozzá a vékony szeletekre vágott káposztát, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük az ecettel, és süssük/pároljuk még pár percig, hogy a káposzta még roppanós maradjon.
Tálaljuk kókuszchipsszel. 



2014. szeptember 20., szombat

Sült sárgarépa


Az utóbbi időben a zöldségeket már csak sütve készítem, kivéve ha húslevesbe kerülnek, vagy nyersen, salátákba. A különbség a főtt és a sült változat között "ég és föld". Így készítek burgonyát, édesburgonyát, káposztát, kelbimbót...


Csodás választás a sült sárgarépa is. És ugyanúgy készül, mint bármelyik a fentiek közül. Csak a fűszerezés változik, változhat. Ez lehet kakukkfű, oregánó, rozmaring, vagy csak só és bors.


Egy tálban keverjük össze az olajat, a sót, a borsot, az apróra vágott zöldfűszereket, és forgassuk bele a megtisztított körülbelül egyforma nagyságú, nem túl vastag sárgarépákat, hogy az olajos keverék mindenhol jól bevonja. Ezután a sárgarépákat rakjuk egy sütőpapírral letakart tepsire és 220°C fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt süssük meg.



2014. szeptember 8., hétfő

Burgonya sütőben, oregánóval


Gondolom, nem ragadtatom magam „korszakalkotó” kijelentésre, ha azt mondom, a gyerekek – és nemcsak a gyerekek – imádják a sült krumplit. Finom is nagyon, csak az fránya olajban sütés...
De most úgy tűnik megtaláltam erre is a megoldást, a „szakértőim” az eredményt kitűnőre értékelték, legyen szó hasábburgonyáról vagy burgonyaszeletekről.



Ehhez természetesen szükség van egy crisp+grill funkciós mikrohullámú vagy turbógrill funkcióval ellátott sütőre. A burgonyát süthetjük „a la nature” utólag sózva, ízlés szerint, de természetesen fűszerezhetjük/ízesíthetjük oregánóval, kakukkfűvel, rozmaringgal...

Elkészítés:
A burgonyát szeleteljük tetszés szerint félbe, cikkekre, hasábra. Rakjuk a feldarabolt burgonyát egy rétegben sütőpapírral borított tepsire, vagy crisp-tálra, melyeket vékonyan kenjünk meg napraforgó- vagy szőlőmagolajjal. Olajszóróval vékonyan permetezzük be a burgonyákat felülről is. Süssük mikrohullámú sütőben crisp+grill, vagy sütőben turbógrill fokozaton, mérettől függően, 20-30 percig.

Sütés előtt megszórhatjuk a feldarabolt burgonyát a kiválasztott zöldfűszerrel. Ha gyorsítani akarunk a folyamaton, dobjuk az előkészített burgonyákat forrásban lévő enyhén sós vízbe, és főzzük elő 3-4 percig. Szűrjük le, papírtörlővel szárítsuk meg, és a fentiek szerint süssük meg. 

 


2014. június 23., hétfő

Sült új káposzta


Csodás előétel vagy köret ez a sütőben sült káposzta. Sütöttem télen is, de most új káposztából újra elkészítve egészen fenomenális. Még nem volt ember a társaságunkban, aki „ne lett volna oda érte”.

  
Hozzávalók: 1 fej káposzta 2-3 gerezd fokhagyma, 5 cl olívaolaj, kristálysó, római kömény

Elkészítés:
Vágjuk a káposztát 8-10 mm vastag szeletekre, majd fektessük sütőpapírral bélelt tepsire. Keverjük össze az olajat a kinyomott fokhagymával, és egy ecset segítségével kenjük meg a káposztaszeletek mindkét oldalát a fokhagymás olajjal. Daráljuk rá sót és római köményt. Előmelegített sütőben 190°C fokon, alsó-felső sütésen süssük 15-18 percig a szeletek vastagságától függően, majd grillezzük még 5-6 percig, amíg szépen megpirul. Akkor jó, ha nincs túlsütve, még roppanós.


Tálaláskor cseppenthetünk rá kevés szezámolajat és citromlevet, nem rontja el.

2014. június 11., szerda

Kakukkfüves újkrumpli


Az új krumplit szerintem mindenki szereti. Tavasszal alig várom, hogy megjelenjen a piacon. Sütve, főzve, mindenféleképpen tökéletes. Süthető serpenyőben, sütőben. Ízesítése minimális, önmagában, csak sóval is nagyon finom. Hidegen salátának, melyet még "feldobhatunk" füstölt hallal, melegen köretnek, húshoz, halhoz - tökéletes.



A kisebbeket egészben sütöm a nagyobbakat félbevágva, esetleg negyedelve. Süthetjük rozmaringgal, kakukkfűvel, oregánóval, mindegyikkel nagyon finom.

 

A mennyiségek a család vagy a társaság nagyságától függnek. 

Elkészítés:
A burgonyákat mossuk és tisztítsuk meg, meghámozni nem feltétlen szükséges. Vágjuk félbe, negyedekre, vagy ha aprók, hagyjuk egészben. A burgonyákat egy tálban, vagy műanyag zacskóban, keverjük jól össze 1-2 evőkanál olajjal, (hogy az olaj mindenhol jól bevonja), sóval, borssal és az apróra vágott kakukkfüvel.  
Rakjuk az újkrumplikat vágott felükkel lefelé, sütőpapírral bélelt tepsire és 220°C fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra 25-30 perc alatt.  


2014. március 5., szerda

Édesburgonya szuflé



Szuflét/felfújtat nemcsak édeset készíthetünk, hanem sósat is. Lényegében készülhet bármilyen zöldségből, a „titok”, hogy a hozzákevert tojáshab sütés közben megemeli a masszát, és egy könnyű, „habos”, nem mindennapi ételt kapunk, a legközönségesebb alapanyagokból (burgonyából, zellerből, cukkiniből, különböző gyümölcsökből, de sajtból is....).Hozzávalók: 2-3 édesburgonya, 2 tojás, 80 g vaj, 50 g sajt, só, szerecsendió, vaj a formák kikenéséhez

Elkészítés:

Az édesburgonyát hámozzuk meg, vágjuk kockára és sós vízben főzzük puhára. Szűrjük le, és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Ezután mixerben a két tojás sárgájával, a vajjal, a finomra reszelt sajt felével, a szerecsendióval, és ha szükséges, még sóval keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojások keményre vert habját. Ezután a masszát töltsük vajjal kikent szufléformákba, szórjuk rá maradék sajtot, és süssük 180°C fokra felmelegített sütőben 30-40 percig.

Tálaláskor szórjuk rá a reszelt sajt megmaradt felét, és esetleg apróra vágott nem csípős paprikát és gránátalmát.




2014. február 20., csütörtök

Fűszeres édesburgonya


Az édesburgonya, vagy másképp batáta elkészítése, annak ellenére, hogy nem rokona a burgonyának, nagyon hasonló hozzá. Süthető, grillezhető, főzhető, készíthető belőle chips, felfújt, püré. Ezt a sült édesburgonyát is a korábban készült baconos burgonya „ihlette”, annyi különbséggel, hogy a „fűszerezés” most nem a baconnal, hanem fokhagymával és friss kakukkfűvel történt.


Hozzávalók: 4 közepes édesburgonya, 20 g olvasztott vaj, 1 ek olívaolaj, 1 ek aprított friss kakukkfű, 1 cikk fokhagyma, frissen őrölt bors és tengeri só, ízlés szerint

Elkészítés:
A burgonyát mossuk meg, és egy éles késsel sűrűn vagdossuk be, ügyelve arra, hogy ne vágjuk át. Egy tálkában keverjük össze a vajat, az olajat, a kakukkfüvet, a kinyomott fokhagymát, a sót és a borsot. Ezzel a keverékkel jól dörzsöljük be az édesburgonyákat úgy, hogy vágásokba is kerüljön a fűszeres olajból. Az így előkészített édesburgonyákat helyezzük sütőtálra, és 220°C fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt süssük meg. A sütési idő felénél vegyük ki a tepsit a sütőből, és egy villával vagy késsel enyhe nyomást gyakorolva a vágások mentén a burgonyára, válasszuk szét legyezőszerűen a bevágások mentén a szeleteket.  
Kitűnő hozzá a joghurtból és újhagymából készült – sóval, borssal fűszerezett – mártogatós.




2014. február 17., hétfő

Sütőben sült brokkoli és egy s más...


A brokkoli vagy „zöld karfiol” a vadkáposzta termesztet változata, közeli rokona a karfiol és a fejes káposzta. Már a rómaiak is ismerték és termesztették, brassicának nevezték. Sok vitamint, leginkább karotint, B- és C- vitamint, valamint vasat tartalmaz. Főidénye októbertől márciusig tart. Készíthető belőle krémleves, saláta, köret, párolva, sütve egyaránt kitűnő. Süthető wokban más zöldségekkel – szárzellerrel, cukkinival, padlizsánnal, sárgarépával – keverve.


A sütőben készült kelbimbó és káposztaszeletek nagy sikere után most a brokkoli is sorra került. Megérte kipróbálni, igazán jó lett.

Hozzávalók: 500 g brokkoli, 2-3 gerezd fokhagyma, 3-4 ek olívaolaj, frissen őrölt bors, tengeri só, 1 ek citromlé, fekete és fehér szezámmag, rózsabors

Elkészítés:
A brokkolit mossuk meg, szedjük rózsáira, és óvatosan forgassuk be a sóval, a borssal és a kinyomott fokhagymával összekevert olajba. Helyezzük sütőtepsire, és alsó-felső sütésen 220°C fokra előmelegített sütőben süssük 15-20 percig. Közben a szezámmagokat száraz serpenyőben pirítsuk meg. Tálaláskor a brokkolit locsoljuk meg a citromlével, szórjuk meg a szezámmagokkal és a rózsaborssal.

Most a sütőbe a brokkolihoz még burgonyát és fokhagymát is raktam: a burgonyát cikkekre vágva előfőztem, a fokhagymákat csak vízszintesen kettévágtam és a brokkolival együtt sütöttem.

Húsokhoz kitűnő köret.
 




2014. február 10., hétfő

Sült édeskömény


Az édesköménnyel pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg, de azóta már nálam a nagy kedvencek közé tartozik. Ami mellette szól: szép, könnyen, változatosan és pillanatok alatt elkészíthető. Nagyon különleges az édeskömény-saláta nyersen, de grillezve vagy párolva, cukkinivel, zellerrel halhoz, húshoz kitűnő.
Hozzávalók: 2 édeskömény, 2 ek olívaolaj, 20 g vaj, frissen őrölt bors, só, 1 csipet cukor, 1 tk citromlé

Elkészítés:
Az édesköményt tisztítsuk meg – a zöld (kaporlevélszerű) leveleit tegyük félre a tálaláshoz –, vágjuk ketté, távolítsuk el a „torzsáját” és ezután szeleteljük 1 cm széles szeletekre. Az olívaolajat egy serpenyőben forrósítsuk fel és süssük az édeskömény-szeleteket oldalanként 2-2 percig. Sütés közben sózzuk, borsozzuk és szórjuk rá a cukrot. Ha szépen megpirult, adjuk hozzá a vajat, 1 kanál vizet, és pároljuk közepes hőfokon 3-4 percet, hogy még azért roppanós maradjon.

Tálaljuk azonnal a zöld levelekkel, locsoljuk meg citromlével, és szükség estén sózzuk, borsozzuk.



2013. december 5., csütörtök

Sült káposzta rózsaborssal


A káposzta a szegények „doktora” – tartják évszázadok óta, már az ókorban is orvosságként használták. Magas C-vitamin tartalmát még savanyítás után is megőrzi, fogyasztása roppant egészséges. A hagyományos savanyított káposzta elkészítése nem mindenhol, és nem mindenkor megoldható, ezért jó alternatívája lehet a kovászos káposzta. Káposztasaláta készíthető friss és savanyított káposztából egyaránt.
A saláták kitűnő kiegészítője a dió, az alma, hagyma, a különböző olajok. A káposztaleves pedig, mint fogyókúrás étel, lassan fogalommá válik. A közismert párolt káposzta helyett jó választás lehet ez a sült káposzta. Elkészítése egyszerű, gyors, és igazán különleges.

Hozzávalók: 1 fej káposzta 2-3 gerezd fokhagyma, 5 cl olívaolaj, kristálysó, tarka bors, rózsabors, római kömény

 


Elkészítés:
Vágjuk a káposztát 8-10 mm vastag szeletekre, majd fektessük sütőpapírral bélelt tepsire. Keverjük össze az olajat a kinyomott fokhagymával, és egy ecset segítségével kenjük meg a káposztaszeletek mindkét oldalát a fokhagymás olajjal. Daráljuk rá a sót, a tarka borsot és a római köményt. Előmelegített sütőben 190°C fokon, alsó-felső sütésen süssük 15-18 percig a szeletek vastagságától függően, majd grillezzük még 5-6 percig, amíg szépen megpirul. Akkor jó, ha nincs túlsütve, még roppanós.

Tálaláskor morzsoljunk rá rózsaborsot. Cseppenthetünk rá kevés citromlevet vagy tokaji borecetet.


2013. szeptember 27., péntek

Sült zöldbab chilis curryporral


Sokunk nagy kedvence a zöldbab. Minden formájában szeretem. A kapros zöldbablevesnek – nagymamám receptje szerint – nincs párja, amit természetesen gazdagíthatunk füstölt csülökkel, tarjával. És természetesen bármilyen köret, vagy saláta is készíthető belőle. A sült zöldbab ötletét ezen a blogon találtam. Nagyon megörültem neki, mert rengeteg sült zöldséget készítek – sütök sütőben paprikát, paradicsomot, padlizsánt, spárgát, tököt, hagymát, céklát, sárgarépát, gombát, kelbimbót, burgonyát, de a zöldbab eddig még kimaradt. Kipróbáltam, nagyon jó lett, a fűszerezést kicsit továbbgondoltam...

A currypor egy Indiából származó, Európában az angolok által meghonosított fűszerkeverék. Összetétele nem csak országonként, de akár falvanként, sőt családonként is változhat. Legfőbb alkotóelemei: római kömény, kurkuma, koriandermag, bors, gyömbér, görögszénamag, mustármag... Készen is megvásárolható, de én inkább magam készítem. Pillanatok alatt kész van, az eredmény pedig egy illatos, csodás fűszerkeverék, nem hasonlítható a boltokban kapható curryporhoz. Légmentesen lezárt edényben 3-4 hónapig is eltartható.

Most tehát elkészítettem a zöldbabot sütőben, curry-s fűszerezéssel, melyet, az indiai jellegű fűszerezés okán, mangó chutney-val tálaltam. De készíthetünk hozzá kapros-joghurtos mártogatóst is.



Hozzávalók: 1 kg zöldbab (fele sárga, fele ceruzabab), 50 g olvasztott vaj, 2-3 ek extra szűz olívaolaj, 1 ek chilis currypor, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Először készítsünk curryport:

Hozzávalók: 25 g koriandermag, 1-1 ek: római kömény, édeskömény, fekete mustármag, fekete bors, fehér bors, rózsabors, kurkuma, gyömbér és 1 tk szárított chili

Az egész hozzávalókat 2-3 percen át száraz serpenyőben pirítsuk meg. Hagyjuk kihűlni, majd őröljük meg, keverjük össze a gyömbérrel, a kurkumával, és keverjük hozzá az apróra vágott chilit. A maradék curryport jól záródó üvegben tárolom.

A sült zöldbabhoz:
Keverjük össze a curryport az olvasztott vajjal, és az olívaolajjal. Forgassuk jól bele a megtisztított, megmosott és megszárított zöldbabot. Én ehhez a babot beleraktam egy fagyasztó zacskóba, ráöntöttem az olajos fűszerkeveréket és jól összeráztam. Nálam ez jól bevált módszer, minden sütőben készült zöldséget így vonja be a legjobban az olajos-fűszeres vaj. És nem mellesleg nincs mosatlan edény. 

A babot borítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk meg, és 220ºC fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük meg. Ne süssük túl, maradjon roppanós. Ez így szárnyasokhoz csodás köret, különböző mártogatósokkal kitűnő előétel, vagy egy könnyű vacsora. 


2013. június 24., hétfő

Rozmaringos krumplitorta


A burgonya sokoldalú, variálható, sütve, főzve, köretnek, egytálételnek, chipsnek, ... egyaránt kitűnő. Természetesen nem feledkezhetünk meg a mindenki által más néven ismert tócsniról (lapcsánka, macok, görhöny, kremzli) sem. A fogások igazán izgalmassá zöldfűszerekkel tehetők. Szerintem közülük is a rozmaring az egyik legjobb választás.


Ez a "krumplitorta" is a variálhatóság jegyében készült, éspedig rozmaringgal.
 

Hozzávalók: 1 kg burgonya, só, bors, pár szál rozmaring, 200 g sajt, 200 g crème fraîche vagy tejföl, 1 kk vaj
 

Elkészítés:
A meghámozott burgonyát sajtreszelőn reszeljük le, sózzuk, borsozzuk, keverjük bele az apróra vágott rozmaringleveleket és a crème fraîche-t. Vajazzunk ki egy sütőtálat, rakjuk bele a burgonyát, a tetejét szórjuk meg a lereszelt sajttal, és 190ºC fokra előmelegített sütőben süssük kb 35-40 percig, amíg a sajt ráolvad és szép pirosra sül. Szeletelve, melegen tálaljuk


2013. május 25., szombat

Sült spárga parmezánforgácsokkal, szezámmaggal, rózsaborssal


Fehér vagy zöld, vastag vagy vékony, egy a lényeg, a spárga minél frissebb, annál jobb. Aztán már süthetjük, főzhetjük, párolhatjuk, ahogy tetszik. Elkészítése egyszerű, gyors, az eredmény pedig sosem marad el. 



Hozzávalók: 500 g zöld spárga, 2 ek extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt zöld bors, rózsabors, szezámmag, ízlés szerint, 2 ek frissen reszelt, vagy szeletelt parmezán (Parmigiano-Reggiano)

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 230°C fokra. A korábban leírtak szerint előkészített, megtisztított spárgákat forgassuk jól össze az olajjal, hogy az olaj mindenütt bevonja, és egy rétegben helyezzük sütőtepsire. Süssük roppanósra 10 perc alatt. Vegyük ki a sütőből, sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá esetleg a sajtból. Visszatéve a sütőbe, süssük vagy grillezzük a spárgákat készre, kb. 5 perc alatt.

Tálaljuk melegen vagy langyosan, megszórva a zsiradék nélküli serpenyőben megpirított szezámmaggal, az összemorzsolt rózsaborssal és a parmezánforgácsokkal.

Sütés közben:



2013. április 15., hétfő

Sült kelbimbó


A kelbimbó, vagy bimbóskel – Brussels sprouts, Rosenkohl – a Földközi-tenger vidékéről származik, ma az egész világon ismert és kedvelt zöldség, a káposztafélék családjába tartozik. Sok karotint, B-, C-, és E-vitamint, vasat tartalmaz. C-vitamin tartalma megközelíti a paprikáét. Készülhet belőle leves, saláta, egytálétel, köret, és nem mellesleg kalóriatartalma is alacsony, diétázók is bátran fogyaszthatják.
A kelbimbó lényegében téli zöldség, de még mindig kapható a piacokon, még érdemes elkészíteni, változatossá tehető vele az étrend. Sütve teljesen más az íze, mint főve, én csak így készítem, csak így szeretem. 


Melegen, langyosan csodálatos köret húshoz, halhoz, lehűtve nagyszerű salátákat készíthetünk belőle. Fűszerezhető sóval, borssal, citromlével, olajjal, mézzel, balzsamecettel. Szórhatunk rá száraz serpenyőben pirított fekete szezámmagot, mákot, darabolt diót.



Hozzávalók: 500 g kelbimbó, 2 ek olaj, frissen őrölt színes bors, tengeri só

Elkészítés: 
A kelbimbókat mossuk meg, a felső, esetleg hibás leveleket távolítsuk el, és a bimbókat vágjuk ketté. Egy tálban keverjük össze az olajat, a sót, a borsot, és forgassuk bele a félbe vágott kelbimbókat, hogy az olajos keverék mindenhol jól bevonja. Ezután vágott felükkel lefelé rakjuk egy sütőpapírral letakart tepsire, és 220°C fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt süssük meg. Tálaláskor, attól függően, mihez és hogyan fogyasztjuk – húshoz, halhoz, köretnek, salátának, előételnek, főételnek –, készíthetünk hozzá különböző önteteket, citromlével, mézzel, hagymával, mustárral, szójaszósszal..., szórhatunk rá durvára tört rózsaborsot.
 

2013. február 27., szerda

Sült krumpli baconnal


A burgonya a legalapvetőbb élelmiszereink egyike. Peruban, Chilében őshonos, Európába az 1500-as években került, több ezer fajtája ismert. Főzve, sütve, köretnek, egytálételnek egyaránt kitűnő. Ki ne szeretné a burgonyaszirmot/chipset, a sokféleképpen készíthető krumplisalátát, melynek füstölt hallal készült változata nálunk igazi kedvenc, a tojásos vagy spenótos sült krumplit, a tócsni-lapcsánkát. Igazi különlegesség a burgonyalepény, és így tél végén pedig már alig várjuk az újkrumplit.

A héjában, parázsban vagy fóliában sült krumpli a kerti partik, grillezések elmaradhatatlan része – saslikhoz, flekkenhez a grillezett zöldségekkel együtt kínálhatjuk. Ez a sütőben készült krumpli igazán látványos és finom, csemegeuborkával az igazi.
 

Hozzávalók: 4-5 nagyobb sütni való burgonya, 2 ek olívaolaj, 100 g bacon, só, bors,
 

Elkészítés:
A burgonyákat hámozzuk meg, és egy éles késsel sűrűn vagdossuk be, de ne vágjuk át. Minden vágásba helyezzünk egy szelet bacont („tüzdeljük” meg), és kenjük meg olívaolajjal. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Az így előkészített burgonyákat helyezzük alufóliával bélelt sütőtálba, borítsuk is be az alufóliával, és 180°C fokon 30-35 perc alatt süssük puhára. Ha a burgonya megsült, az alufóliát levéve grillfokozaton, vagy magas hőmérsékleten (240°C fokon), előzőleg még olajjal megkenve 5-6 perc alatt pirítsuk meg.

Süthető a krumpli bacon nélkül is, akkor kenjük meg a krumplikat fokhagymás olvasztott vaj és olívaolaj keverékével, ügyeljünk arra, hogy a keverék a résekbe is lefolyjon, és süssük a fentiek szerint.

 

2012. november 9., péntek

Fedezzük fel újra a hajdinát


A hajdina évszázadok óta ismert, Közép-Ázsiából került a Távol-Keletre és Európába. Nem gabona, a keserűfélék családjához tartozik, azért sorolják mégis azok közé, mert az elkészítési és felhasználási módja hasonló, háromszögletű magját egészben vagy hántolva, vagy megőrölve lisztként használják. Újabban már kapható hajdinapehely is, ami müzlibe, joghurtba kiváló.
A hajdina kitűnő és rendkívül értékes élelmiszer. Magas fehérje-, ásványi anyag-, rost- és vitamintartalma miatt mindennapi fogyasztásra ajánlott. Sokféleképpen készíthető el, a hántolatlan hajdina megfőzve kitűnő köret, rizs vagy burgonya helyett, de hagymán pirított gombával, friss paprikával, paradicsommal, egy kis vajjal magában is fogyasztható - egy könnyű vacsora. Kitűnő húspótló vegetáriánusoknak, a felhasználási terület a fantázia függvénye, már töltött káposztát is készítettem vele.

Recept:

Ahhoz, hogy a hajdina omlós legyen, főzéskor fontos betartani az arányokat: egy rész hajdina, két rész víz. Főzés előtt ajánlatos a hajdinát száraz vagy enyhén olajozott serpenyőben megpirítani, ezáltal illatosabb lesz. Tegyük a hajdinát száraz serpenyőbe vagy egy kevés olajon pirítsuk aranybarnára mérsékelt hőfokon 3-4 percig, folyamatosan kavargatva, mert könnyen megég. Ezután adjuk hozzá a vizet, a sót és a legalacsonyabb hőfokon főzzük, amíg az összes vizet magába szívja. Ha a főzővízbe egy kisebb fej hagymát is beledobunk, esetleg borsozzuk, még pikánsabb lesz.