A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt lazac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt lazac. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 4., hétfő

Halfesztivál Budapesten


A hal finom, a hal fogyasztása egészséges, a hal az egyik legősibb táplálékunk, mégsem fogyasztunk belőle eleget.
Ezért is nagyszerű kezdeményezés Budapest első halfesztiválja, melynek elsődleges célja a halfogyasztás ösztönzése, a halas ételek népszerűsítése. Ezentúl a figyelem ráirányítása hazai élővizeink, köztük a Duna vizének tisztaságára, annak védelmére és természeti értékeinek megóvására.
A rendezők a fesztivált olyan interaktív rendezvénynek szánják, ahol a legkisebbektől kezdve mindenki talál magának elfoglaltságot, szórakozást. Minden, ami a halakkal kapcsolatos kipróbálható, megkóstolható, elkészíthető. Lesz halászléfőző-verseny, magyar és nemzetközi halételek bemutatója, szépségverseny, lesznek zenei koncertek, folklór, „gasztro-jazz” és „gasztro-classic” programok, jótékonysági akciók, utcazenei fesztivál.  A hungarikumok és a jellegzetes magyar halételek mellett bemutatkozik az ázsiai halas konyha; vendégországok: Thaiföld, Vietnam, Japán, egy kis egzotikumot csempészve a kínálatba.


Részletes programm Budapesti Halfesztivál honlapján található. 


A fenti fotón egyik kedvenc, könnyen elkészíthető halas előételem: füstölt hal citrommal, kapri- és olívabogyóval. Bármilyen füstölt halból elkészíthető (lazac, tokhal, vajhal, ketalazac, tengeri pér...). Karikázhatunk hozzá lilahagymát, paprikát. Friss ropogós baguettel, vagy ciabattával az igazi.


2012. október 28., vasárnap

Uborkasaláta füstölt lazaccal


Ez egy nagyon egyszerű előétel, elkészítése semmilyen gyakorlatot nem igényel, és mint minden nagyon egyszerű fogásra, erre is igaz, hogy az eredmény, a siker a felhasznált alapanyagok minőségétől és a tálalás attraktivitásától függ. Ez a titka a kínai-ázsiai konyhának is, mely szerint az ízek mellett a látványnak is élményt kell nyújtani.
Ezért ehhez a salátához most jó minőségű norvég füstölt lazacot vettem. Sajnos szeletelve nem kaptam, ezért egy nagyobb darabot kellett felszeletelnem, ami nem sikerült tökéletesre, azaz elég vékonyra. De az íze kárpótolt mindenért.


Hozzávalók: 200 g füstölt lazac, 1 nagy kígyóuborka, 1 citrom, petrezselyemlevél, 1 mk köménymag, só, frissen őrölt színes bors, ízlés szerint
 

Elkészítés:
Az elkészítés egyszerűen a hozzávalók minél tetszetősebb elrendezéséből áll. A tányérokon elrendeztem a a vékony szeletekre vágott uborkát és a csíkokra vágott lazacfilét.
Meglocsoltam a citromlével, megszórtam petrezselyemlevéllel, nagy szemű sóval, köménymaggal, és daráltam rá színes borsot. Olívás kenyérkével és teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérrel tálaltam.

2011. szeptember 2., péntek

Füstölt hal chilivel


A pénteki halprogram jegyében ma az ebéd egyszerűen nyersen füstölt hal volt, ami máskor, szerencsésebb körülmények közepette, csak egy finom előétel lett volna. Ehhez, persze, most a „befőzési láz” is hozzájárult, mivel az rengeteg időt és energiát igényel. De nem tudok úgy kimenni a piacra, hogy ne valami csodálatos befőznivalóval térjek vissza. Tehát az ebéd füstölt ketalazac és tengeri pér, saját sütésű, friss ropogós kenyérrel.
A ketalazac (chum salmon, Ketalachs, кета) a lazacfélékhez tartozik, mely csendes-óceáni lazacfajta, nevezik még foltos, vagy kutyalazacnak is. A tengeri pér (Flathead Mullet, Meeraesche, кефаль) az egyik leggyakrabban előforduló tengeri hal, ezért aztán a „szegény ember lazacának” is nevezik.
Elkészítése, tálalása nem vesz igénybe öt percnél több időt. A halat, felszeleteltem, lime-lével meglocsoltam, minden szeletre tettem egy karika chilit, hozzá kapri- és fekete olívabogyót.