2012. október 28., vasárnap

Uborkasaláta füstölt lazaccal


Ez egy nagyon egyszerű előétel, elkészítése semmilyen gyakorlatot nem igényel, és mint minden nagyon egyszerű fogásra, erre is igaz, hogy az eredmény, a siker a felhasznált alapanyagok minőségétől és a tálalás attraktivitásától függ. Ez a titka a kínai-ázsiai konyhának is, mely szerint az ízek mellett a látványnak is élményt kell nyújtani.
Ezért ehhez a salátához most jó minőségű norvég füstölt lazacot vettem. Sajnos szeletelve nem kaptam, ezért egy nagyobb darabot kellett felszeletelnem, ami nem sikerült tökéletesre, azaz elég vékonyra. De az íze kárpótolt mindenért.


Hozzávalók: 200 g füstölt lazac, 1 nagy kígyóuborka, 1 citrom, petrezselyemlevél, 1 mk köménymag, só, frissen őrölt színes bors, ízlés szerint
 

Elkészítés:
Az elkészítés egyszerűen a hozzávalók minél tetszetősebb elrendezéséből áll. A tányérokon elrendeztem a a vékony szeletekre vágott uborkát és a csíkokra vágott lazacfilét.
Meglocsoltam a citromlével, megszórtam petrezselyemlevéllel, nagy szemű sóval, köménymaggal, és daráltam rá színes borsot. Olívás kenyérkével és teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérrel tálaltam.

6 megjegyzés:

  1. Imádom a norvég füstölt lazacot, a skót is nagyon finom különben:) Mennyei ételt készítettél belőle, szerintem ez annyira finom, nem is kell más hozzá. Gondolom elég borsos az ára a norvég lazacnak otthon, bár itt sem tartozikaz olcsó kategóriába.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is borzasztó drága a füstőlr lazac, de néha megéri kőlteni egy kis pénzt rá, pláne mikor ilyen szenzációs kreációt lehet késziteni!
    Fantasztikusan néz ki...és szuper finom!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, egészséges és finom! Jó kis párosítás...:)

    VálaszTörlés
  4. Igazán guszta, és milyen igaz, hogy fontos a látvány! A lazac pedig mindig finom...

    De az azért böki az oldalam, hogy a bort mivel darálod? :-)))

    /mert el is olvasom :D/

    VálaszTörlés
  5. Igen Trollanyu, a jó lazac nem olcsó, de tényleg nem kell belőle sok. Skót lazachoz még nem volt szerencsém, de biztos vagyok benne, hogy az is finom.
    Köszi, Elisabeth, Lilla, Seafalcon - igen, szép és finom.
    A bort megittuk, borsot daráltunk rá :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta, igen tetszetősen sikerült tálalni! Egyszerű, mégis nagyon finom fogás! :)

    VálaszTörlés