2012. október 25., csütörtök

Olívakrémes kenyérke


Partifalatok készítéséhez nélkülözhetetlen a friss baguette, vagy egyéb megfelelő minőségű pékáru. Ilyen céllal készítettem ezeket a kenyérkéket is egyszerű kelt tésztából, tapenade-val megkenve. A tapenade fekete olajbogyóból, kapribogyóból, tejben áztatott, sótalanított szardellafiléből és fokhagymából, olívaolajjal készített, borssal fűszerezett krém. Elkészíthető házilag is, amihez a hozzávalókat mozsárban törjük össze, keverjük ki az olívaolajjal, majd ízesítsük frissen őrölt borssal, esetleg citromlével és konyakkal.

Franciaországban nagy népszerűségnek örvend, előételként, hors d’œuvre, egyszerűen kenyérre kenve fogyasztják. A kenyérkék elkészítéséhez az ötletet a korábban készült sonkás-sajtos tekercs adta, vagyis hogy a tésztát megkenem valamivel, vagy rárakok valamit, feltekerem és kisütöm. A tészta pedig nem feltétlen leveles tészta kell legyen, „kenyérszerűbb” a kelt tészta, így esett rá a választásom. Először valamilyen paradicsomos krémre gondoltam, hogy végül mégis tapenade-val kentem meg, hirtelen ötlet volt, de jónak bizonyult. A kenyérkék látványosak, szépek és finomak lettek.
Kínálhatjuk garnélához, füstölt halakhoz, de főtt tojást és olíva- vagy kapribogyót ráhelyezve, partifalatként is kitűnő.


Hozzávalók: 350 g liszt, 20 g élesztő, 4 cl olívaolaj, 1 tk só, 1 tk cukor, 2,5 dcl langyos víz
 
Töltelék: 2 ek tapenade
 
Elkészítés:
A hozzávalókat dagasztógépbe raktam, megdagasztottam. A tészta akkor jó, ha az edény falától elválik. Letakarva duplájára kelesztettem. Amikor a tészta megkelt, liszttel megszórt gyúródeszkán átgyúrtam, és két részre osztottam. Vékonyra kinyújtottam, megkentem a tapenade-val, majd feltekertem, és kb. 1,5-2 cm-es szeletekre vágtam. Vágott felükkel felfelé sütőpapírral bélelt tepsire raktam és 35°C fokon még 20 percig újra kelesztettem.
Ezután előmelegített sütőben 180°C fokon légkeverésen 25 perc alatt megsütöttem. A kihűlt csigákat/tekercseket merőlegesen 1 cm-es szeletekre vágtam. 

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek! Még sosem ettem hasonlót, de egy jó partyn biztosan kipróbálnám.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehet, istenien néz ki! :) És nagyon szépek a fotóid! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű,azt hittem kalács.Imádom az olivát csak ez is olyan kategoria, amit csak én szeretek. Egyszer elmegyek hozzád egy partyra:)

    VálaszTörlés
  4. Csodás ez a finom tepanadés kenyér!
    Fantasztikus recept, és a fotó is!

    VálaszTörlés