A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 17., szombat

Kakukkfüves édesburgonya


A sült édesburgonya nemcsak kitűnő köret lehet, de friss fűszerekkel, különböző karaktert kölcsönözhetünk neki, és „csak úgy magában” is megállja a helyét. Akár chips is készülhet belőle. Ez most egy kakukkfüves változat. 

Hozzávalók: 2-3 kisebb édesburgonya, 1 ek olívaolaj, 2-3 cikk fokhagyma, pár szál kakukkfű, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Az édesburgonyát hámozzuk meg, és vágjuk hosszában 6-8 cikkre a burgonya méretétől függően. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, és dobjuk bele a kés élével szétlapított fokhagymát, süssük 1-2 percig. Ezután a fokhagymát vegyük ki az olajból, a továbbiakban nincs rá szükség, csak az olajat ízesítettük meg vele. De használhatunk eleve fokhagymás olívaolajat is. Egy nagy tálban keverjük össze a fokhagymás olajat, az apróra vágott kakukkfüvet, a sót, és jól forgassuk bele a felvágott burgonyát, hogy az olaj mindenhol jól bevonja.
Melegítsük fel a sütőt 230°C fokra, és a burgonyacikkeket egy rétegben sütőpapírra helyezve süssük 25-30 percig, vagy ameddig a szeletek megsülnek, szép ropogósra pirulnak. A sütési idő felénél fordítsuk meg a burgonyákat. Tálaljuk forrón, megszórhatjuk nagy szemű sóval, de adhatunk hozzá különböző mártogatósokat/dipeket is. 

 


2015. szeptember 21., hétfő

Grillezett gombafejek


Sokan vagyunk, akik szeretik a gombát. Amellett, hogy jó növényi fehérjeforrás, finom is, sokkal finomabb, mint az állati fehérje kiváltására ajánlott szójafélék.... szerintem. Még a termesztett gombák is, nem beszélve a csodálatos erdei gombákról. Igaz azok az időjárás függvényében hol megjelennek, hol nem. Maradva a csiperkénél, készülhet belőle leves, párolható, grillezhető. Az elkészítés és a felhasználás a fantáziánkra van bízva.



Ezek a csodás kis kalapok nálam sörkorcsolyák voltak, de más zöldségekkel kombinálva melegen kitűnő köret, hidegen csodás saláta is lehet.

Hozzávalók: gomba, só, bors, olaj, petrezselyemlevél

Elkészítés:

Tisztítsuk, mossuk meg a gombát. A szárakat vágjuk ki/le (gombaleveshez felhasználhatjuk), és 200 C fokra előmelegített sütőben enyhén beolajozott sütőtepsire, vágott felükkel felfelé rakva, grillfokozaton 10-12 perc alatt – közben egyszer megfordítva a rácson – süssük meg. Kész.
Megfordítás után, a kalapokba fokhagymás olajat is tehetünk.

Tálaljuk melegen vagy langyosan, petrezselyemlevéllel.

A grillezett gombakalapokat még egyszerűbben is készíthetjük: mikrohullámú sütőben crisp tálon, crisp-grill fokozaton. Az eredmény így is tökéletes.


2015. augusztus 26., szerda

Fűszeres zöldbab - sütőben


Az idei nagyon meleg nyár nemigen kedvezett a "zöldbabimádóknak" – közéjük tartozom én is  – , vagy nem volt, vagy nagyon drága volt.... Jó, ha háromszor vettem az idén. De tegnap valami csoda folytán az egyik árusnál háromféle bab is volt. Ezt a gyönyörű, széles csövű zöldet választottam. Nagyon jól nézett ki, és jó is volt: friss, roppanós, zsenge.


A kérdés az volt, mi legyen belőle: leves, saláta, egytálétel?

Végül egy könnyű vacsora gyanánt a sütőben sült verzióra esett a választásom, amihez lágyra főzött (soft boiled) házi tojást főztem. Csodás egytálétel. 
A korábban készített sült zöldbab – ami a fűszerezést illeti –, kicsit újragondolt változata következik.


Hozzávalók: 600-700 g zöldbab, 20 g olvasztott vaj, 2 ek hidegen sajtolt dióolaj

Fűszerezés:, 1 mk köménymag, 1 mk koriandermag, 1 mk fekete bors, 1/2 mk kurkuma, szárított chili, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Fűszerezés: az egész hozzávalókat 2-3 percen át száraz serpenyőben pirítsuk meg. Hagyjuk kihűlni, majd őröljük meg – én mozsárban törtem meg –, keverjük össze a kurkumával, és adjuk hozzá az apróra vágott chilit. 

Keverjük össze a fűszereket az olvasztott vajjal és az olajjal.


Forgassuk a megtisztított, megmosott és megszárított zöldbabot a fűszeres olajban. Én ehhez a babot beleraktam egy fagyasztózacskóba, ráöntöttem az olajos fűszerkeveréket és jól összeráztam. Nálam ez jól bevált módszer, minden sütőben készült zöldséget így vonja be a legjobban az olajos-fűszeres vaj. És nem mellesleg nincs mosatlan edény.
A babot borítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk meg, és 220ºC fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük meg. Ne süssük túl, maradjon roppanós.

Ez így szárnyasokhoz csodás köret, különböző mártogatósokkal kitűnő előétel, vagy főtt tojással egy könnyű vacsora. 


2015. augusztus 24., hétfő

Amuse bouche - kovászos uborkából


Először Brüsszelben „találkoztam” az amuse bouche-al – szó szerint a „száj szórakoztatójának” fordíthatjuk – a Les Papilles-ban, ami, ha jól emlékszem, egy korty hideg, fahéjas almaleves volt. Egyfajta üdvözlőfalat/korty, a séf aznapi ajánlata, amivel üdvözli a vendéget. Természetesen ezt is a franciák találták ki. Ez lehet egy korty különleges leves, egy falatnyi szendvics, vagy egy kanálnyi saláta, és az előétel előtt kínálják. Széles a skála, a konyha jellegétől és a séf fantáziájától függ. Elegáns helyeken a menüsor része.


Én most kovászos uborkából készítettem egy jéghideg amuse bouche-t. Fogyasztása nyáron, nagy melegben igazi felüdülés.

Hozzávalók: 1 közepes kígyóuborka, 200 g, 5-6 kis kovászos uborka, 200 g, 200 ml kovászos uborkalé, 150 ml kaukázusi kefir, friss kapor, rózsabors – ízlés szerint

Elkészítés:
A kígyóuborkát hámozzuk meg, reszeljük le, sózzuk, be. Hagyjuk állni a sóban 4-5 percet, ezután nyomkodjuk ki, és a szintén lereszelt kovászos uborkával együtt turmixoljuk össze. Adjuk hozzá a kovászos uborkalevet és a kefirt. Még egyszer jól turmixoljuk össze. Legalább egy órára tegyük a a hűtőszekrénybe.

Tálaljuk jéghidegen, friss kaporral és/vagy rózsaborssal megszórva.



2015. június 24., szerda

Karfiolsaláta rukkolával


A karfiol egy csodaszép zöldség, és nemcsak rántott és rakott karfiol, vagy leves készíthető belőle. Szerintem nagyszerű sütőben sütve szeletben köretként vagy előételként, de párolva is igazán kitűnő.
A brokkolisaláta sikerén felbuzdulva, kipróbáltam a mikrós verziót a karfiollal is. Mit mondjak, gyönyörű és finom lett. Megőrizte szép fehér színét, természetes ízét és tökéletesen roppanós maradt. Vízben főzve ez szerintem nem érhető el.


 

Elkészítés:
A karfiolt mossuk meg, t szedjük kis rózsákra. Helyezzük egy mikrózható üvegtálba, folpackkal takarjuk be, és 1000 W teljesítményen, 50 grammonként mikrózzuk 30-60 mp-ig, a zöldség fajtájának függvényében. Egy 500 g karfiolnál ez 3 perc.
Ezután vágjuk ki középen a fóliát, hogy a gőzt kiengedjük a tálból, és tálaltjuk a zöldségeket a szokásos módokon, hidegen, melegen, köretnek, salátának...
Ez most saláta lett, ízesítése só, frissen őrölt bors, olívaolaj, fekete és fehér szezámmag, pár csepp citromlé és kókuszchips. Kevertem hozzá egy marék rukkolát. Nem rontotta el...
De megszórhatjuk a salátát chiamaggal, fenyőmaggal, esetleg szeletelt mandulával, cseppenthetünk rá balzsamecetet.



2015. május 17., vasárnap

Spárga baconnal


Amíg még tart a spárgaszezon, süssük, főzzük, grillezzük... 
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a spárga még mindig valami ünnepi fogást jelent. Talán azért, mert viszonylag rövid a szezonja, és mégis csak az az igazi, ha friss magyar spárga és nem mérföldekről ideszállított kerül az asztalra. Igazi színt visz a hétköznapokba.

A recept mindig ugyanaz:
tisztítsuk, hámozzuk meg a spárgát - másképp a zöldet és a fehéret -, főzzük elő, és süssük sütőben, grillen vagy főzzünk belőle levest, készítsünk salátát
A spárgáról „szerzett tudásomat” itt összegeztem. Ha eddig idegenkedtetek tőle, vagy valami miatt kimaradt, vágjatok bele.
Tehát, főzzük elő a spárgát, utána tekerjük be 4-5 spárgát baconba és 230°C előmelegített sütőben süssük aranybarnára.


2015. május 13., szerda

Cukkinichips


Ha valami különlegességgel akarunk kedveskedni vendégeinknek, akkor a „rágcsálnivalót” készítsük el magunk. A „villantást” ne bízzuk a véletlenre. Chipset, grissinit, ropit, mogyorót bárki vehet, de....
A házilag, saját kezűleg készített rágcsálnivaló azért más.
És az alapanyagok tárháza igen széles: chips készülhet természetesen almából, burgonyából, édes burgonyából, lila burgonyából, céklából, csicsókából, kelkáposztalevélből, de fantáziánkat eleresztve, akár sajtból is.

Ezeknek a chipseknek a másik nagy előnye, hogy akár csak díszítésként bármilyen salátát is feldobhatunk vele. 



Nem elhanyagolható tény az sem, hogy elkészítésük csak pár percet vesz igénybe, mindig friss, ropogós finomságot rakhatunk az asztalra.

Most a cukkinichips receptje következik:

Elkészítés:

Gyaluljuk/vágjuk a megmosott cukkinit nagyon vékony szeletekre (géppel könnyebb). A felszeletelt cukkiniszeletek mindkét oldalát olajszóróval vagy ecsettel vonjuk be vékonyan valamilyen finom hidegen sajtolt olajjal. Én nem feltétlenül csak extra szűz olívaolajat használok, nagyszerű a dióolaj, a tökmagolaj, a szezámolaj... 
A szeleteket sózzuk, borsozzuk és sütőpapírral borított tepsire helyezve, 200°C-fokra előmelegített sütőben pár perc alatt – vigyázva, hogy meg ne égjen – süssük ropogósra. Ennyi.


2015. április 13., hétfő

Cukkinicarpaccio koktélparadicsommal


Többször írtam a látvány fontosságáról a gasztronómiában (is), – már lehet egy kicsit unalmas is –, de nem lehet elégszer hangsúlyozni. Számomra nincs lehangolóbb látvány egy nem megfelelően tálalt ételnél. Még ha az ízek rendben vannak is... 
Szerencsére már egyre több étterem is hangsúlyt helyez erre, és nem csak a Michelin-csillagosak...
A „csoda” (természetesen a kiváló alapanyagok beszerzése után) a szeleteléssel kezdődik. 
A carpaccio eredetileg olasz, nagyon finoman szeletelt nyers húst jelentett, és ez a bélszín volt. Mára a carpaccio kifejezés tartalma kitágult, már egy műfajt jelöl, magát az elkészítési módot: vékonyra szeletelt alapanyag, könnyű öntettel. 


Ezért aztán carpacciot készíthetünk lazacból, füstölt kacsamellből, grillezett csirkemellből, zöldségekből, gyümölcsökből, céklából, cukkiniből....


Az öntet pedig a húshoz, a zöldséghez illő finom olaj (olíva, dió, mogyoró...), citromlé, bor- vagy balzsamecet és esetleg valamilyen zöldfűszer.



2015. április 7., kedd

Cukkinisaláta újhagymával


Így a húsvéti evés-ivás után ha valami könnyedebb dologra vágynánk (és vágyunk), akkor csak valami nyers saláta jöhet szóba. És mi sem kézenfekvőbb már, mint az újhagyma, retek, vagy még „valami”. Ez lehet cukkini, koktélparadicsom, uborka...


Munka szinte semmi, csak szeletelünk, vágunk és valami jófajta olajból és ecetből dresszinget készítünk. Fűszerezés: frissen őrölt bors és tengeri kristálysó.
A hangsúly most is, mint sok más esetben a szeletelésen van, mert hát, mint többször kifejtettem a látvány legalább olyan fontos, mint az ízek harmóniája. 
A cukkinit julienne-re vágjuk, az újhagymát pedig átlósan. 
Ennyi. Látvány és csodálatos frissesség.



2015. március 28., szombat

Karfiolsteak - sütőben sült karfiol


Ez a sült karfiol nagyon gyorsan elkészíthető elegáns előétel, de diétázóknak, vegetáriánusoknak akár főétel is lehet. 
A csodás ötletet itt találtam, kicsit módosítva, az alábbiak szerint készítem, csak ajánlani tudom, nekem így vált be.
 
Hozzávalók: 2 egész karfiol, 2-3 ek olívaolaj, só, frissen őrölt színes bors, 1/2 tk édeskömény
 

Elkészítés:
A karfiolról távolítsuk el a külső leveleket, öblítsük le folyó víz alatt, és szeleteljük fel 8-10 mm vastag szeletekre. A torzsáját ne vágjuk ki (én megtettem, hiba volt...). Ilyen steakszerű szeleteket ugyanis csak a karfiol közepéből vághatunk ki, jó ha összetartja a torzsa, a leeső karfiolrózsákból készítsünk levest. 
Az így felvágott karfiolszeleteket sózzuk meg, daráljuk rá a borsot, és az édeskömény magját. Olajszóróval fújjuk be a szeleteket, ennek híján egy ecsettel kenjük rá az olajat. 
Egy, a sütőben is használható serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, és a befűszerezett karfiolszeleteket süssük szép pirosra, oldalanként kb. 2 perc alatt. 
Rakjuk be a serpenyőt a 180°C-fokra előmelegített sütőbe és süssük a karfiolszeleteket kb. 10 perc alatt készre. Vigyázzunk, ne süssük túl, maradjanak a szeletek enyhén roppanósak, így a legfinomabb. 
Tálaláskor szórjunk rá fekete szezámmagot és rózsaborsot, esetleg pár csepp szezámolajjal fokozhatjuk az élvezetet.


    2015. március 20., péntek

    Ropogós kelkáposztalevelek sütőben, avagy kelkáposzta-chips


    Már többször említettem, sütőben sütve minden zöldség finomabb. Legalábbis szerintem. Így aztán aki nem szereti a káposztát, a kelkáposztát, a kelbimbót, a brokkolit hagyományosan elkészítve, nyugodtan próbálkozzon ezzel a módszerrel; garantáltan megszereti. 
    Természetesen nem hagyható ki a házilag készíthető chipsek sorából az alma-, a burgonya-, a csicsóka- de a cékla-chips sem.
    Egyszerű, gyors és – nem mellesleg – látványos, ezek is igazi „villantós dolgok”. 

    Hozzávalók: kelkáposztalevelek, olaj, só

    Elkészítés:

    A kelkáposztaleveleket folyó vízben mossuk meg és szárítsuk meg papírtörlővel. Vágjuk ki a vastagabb ereit, vagy ezek mentén tépkedjük tetszőleges darabokra. 
    Melegítsük elő a sütőt 200°C-fokra. Fektessünk a tepsire sütőpapírt, a kelkáposztaleveleket olajszóróval permetezzük be, vagy ecsettel vékonyan kenjük be valamilyen finom olajjal, szórjunk rá nagy szemű kristálysót és süssük 4-5 perc alatt ropogósra.


    2015. február 17., kedd

    Párolt káposzta - kicsit másképp


    Vége a farsangnak, holnap hamvazószerda, kezdetét veszi a húsvét előtti nagyböjt. A böjtölésről, mint vallási ritusról vagy egészségvédő programról már többször ejtettem szót. A lényeg, hogy böjtölni - "normális" keretek között - nem káros, sőt hasznos.

    Ezt a párolt káposztát egy könnyű halas fogáshoz - sült pisztránghoz - ajánlom. Tökéletes köret.



    Hozzávalók: 0,5 kg káposzta, 2 ek kókuszreszelék, 1 mk köménymag, 1 ek szőlőmagolaj, 1-2 ek fehér borecet vagy almaecet, só, frissen őrölt bors, ízlés szerint

    Elkészítés:

    A káposztát vágjuk vékony csíkokra. A köménymagot száraz serpenyőben pirítsuk 1 percig, amíg pattogni nem kezd, ekkor adjuk hozzá a szőlőmagolajat és a kókuszreszeléket. Pirítsuk óvatosan együtt, mert könnyen leég, amíg a kókuszreszelék enyhén pirulni kezd. 
    Végül keverjük hozzá a vékony szeletekre vágott káposztát, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük az ecettel, és süssük/pároljuk még pár percig, hogy a káposzta még roppanós maradjon.
    Tálaljuk kókuszchipsszel. 



    2014. december 1., hétfő

    Palacsintatorta spenóttal


    A spenót már jó ideje nagy szerephez jut a konyhámban. Főleg nyáron, de ha csodás bébispenótot látok a piacon, akár télen is. Tehát nem véletlen, hogy csak spenótleves receptből három is van a blogon. Egyik nagy kedvencem a korianderes, camambert sajtos, de nagyszerű és látványos a lila burgonya chips-szel, vagy a sült fokhagymával tálalt leves is. Nem hagyható említés nélkül a spenótpesto sem, de gazdagíthatunk spenóttal tésztás, burgonyás ételeket, mint a spenótos tepsis burgonya.
    Karácsonyi menüpontként – a változatosság jegyében, rántott hal vagy halászlé helyett – most éppen spenótos spagettin gondolkodom, tejszínes mártásban, grillezett lazaccal. És most egy kicsit melós, de annál ütősebb spenótos étel következik. Nemcsak finom, de látványos, szép is: ez a palacsintatorta spenóttal.


    Elkészítése négy részből áll.
     

    - palacsintasütés
    - besamelkészítés
    - töltelékkészítés
    - összeállítás

    - sütés

    Ugye, palacsintát mindenki tud (már) sütni... Ez most egy kicsit vastagabb és sós palacsinta. Alaprecept itt, természetesen most a cukor helyett 1 mk só kerül bele.



    A besamel recept itt található, minden esetben e szerint az alaprecept szerint készítem a besamelt.

    Hozzávalók: 10 sós palacsinta, 250 g bébispenót, 150 g sajt (Cheddar), 100 g sonka (Prosciutto cotto), 50 g vaj, (ebből 10 g vaj a sütőtál kenéséhez), 1 cikk fokhagyma, só, frissen őrölt bors

    Elkészítés:

    Ha készek a palacsinták és a besamel, készítsük el a spenótos-sonkás tölteléket. Ehhez először a vajon futtassuk meg a kinyomott fokhagymát, dobjuk rá a megmosott spenótot, és 1-2 perc alatt fonnyasszuk meg. 
    Keverjük a spenóthoz a kis kockára vágott sonkát, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint. Közben reszeljük le a sajtot. 
    Kenjük ki a sütőtálat (Ø24 cm) a vajjal és kezdjük el a palacsinták rétegezését, a következők szerint: 
    egy palacsinta, rá besamel, erre a spenótos-sonkás keverék és végül a reszelt sajt. Ezt folytassuk az utolsó palacsintáig, amelyikre már csak besamel és reszelt sajt kerül. 
    Süssük a tortánkat 200°C fokos előmelegített sütőben 25-30 percig, amíg a tetején a sajt szépen megpirul.


    2014. november 30., vasárnap

    Céklacarpaccio rukkolával


    Még mindig rukkola (is), de már főszerepben a cékla. Méghozzá nyersen. Sütve is nagyon finom és szép, finom saláták készíthetők belőle – sajttal és zöldségekkel gazdagítva, vagy csak valamilyen öntettel meglocsolva –, de így talán még szebb...
    Csodás előétel, de akár a karácsonyi asztalon grillezett lazachoz, pisztránghoz is kitűnő.

    Hozzávalók: 2 közepes méretű cékla, 2 ek meggyszörp, 2 ek tokaji borecet, 2 ek hidegen sajtolt napraforgóolaj, 2 ek dióolaj, kristálysó, frissen őrölt színes bors, pár csepp balzsamecetkrém, pár szem fekete koktélcseresznye, rukkola

    Elkészítés:

    Gyaluljuk nagyon vékony szeletekre a megmosott és meghámozott nyers céklát. 
    Ezután készítsük el a vinaigrette-t. Ehhez keverjük a meggyszörpöt az ecettel, a sóval, a borssal. Apránként csorgassuk hozzá a kétféle olajat, és egy kézi habverővel jól dolgozzuk össze. Öntsük a vinaigrette-t a céklára, keverjük hozzá a szeletekre vágott koktélcseresznyét, és hagyjuk állni a hűtőszekrényben 1-2 órát.
    Tálaláskor halmozzuk a céklát és a rukkolát a tálra tetszés szerint. Díszítsük pár csepp balzsamecetkrémmel.



    2014. november 26., szerda

    Grillezett koktélparadicsom


    Már leírtam egy párszor, nálam a paradicsom, úgy általában, „paradicsomi állapotok” előidézője. Nyáron csak úgy magában, vagy mindenhez...
    Kihagyhatatlan a klasszikus vagy a zöldségekkel gazdagított insalata caprese.
    Ezért aztán, hogy télen se kelljen nélkülözni ezeket a csodás ízeket, aszalom, savanyítom, levet, krémet készítek belőle, de ha mindez nem elég, akkor télen sütöm, grillezem.


    Nagy kedvencem a tejszínes, tojással vagy a padlizsánnal töltött sült paradicsom, vagy ez a grillezett koktélparadicsom, ami nagyszerű előétel lehet különböző mártogatósokkal - salsa verde, pesto -, vagy csodás köret csirkemellhez, de akár halhoz is.


    Hozzávalók: 0,5 kg koktélparadicsom, 1 ek olívaolaj, Maldon só, frissen őrült fehér bors

    Elkészítés:

    Áztassuk be a bambuszpálcákat hideg vízbe legalább egy órára.

    Mossuk és szárítsuk meg a paradicsomokat. A paradicsomok zöld szárát eltávolíthatjuk, de meg is tarthatjuk. Szerintem szép rajta, és meg is foghatjuk vele, amikor lehúzzuk a sütőpálcáról. 
    Húzzunk minden pálcára 4-5 paradicsomot, a paradicsomok közé tehetünk bazsalikomleveleket. Olajszóróval vékonyan permetezzük be a paradicsomokat olívaolajjal. 
    Grillezzük a paradicsomokat 3-4 percig oldalanként. Amikor a paradicsom héja kissé megreped, akkor van kész. A grillezési idő függ a paradicsomok méretétől és grillezési hőfoktól. Ha előételként tálaljuk, adhatunk mellé zsenge rukkolát, melyet sózunk, borsozunk és csepegtetünk rá kevés balzsamecetet.


    További paradicsomos receptek itt: Paradicsom
     

    2014. október 27., hétfő

    Céklasaláta


    Már többször említettem, a szezonalitás híve vagyok, kedvenceim nyáron a paradicsom, paprika, málna, eper..., télen az alma, cékla, brokkoli, narancs... .
    Sokan nem szeretik a céklát, korábban én sem kedveltem „annyira”, mert csak a hagyományos ecetes, tormás főtt cékla volt „napirenden”, reszelve vagy szeletelve. Jó is az persze, egy kitűnő füstölt csülökhöz vagy sonkához, de mikor kerülnek ezek az ételek az asztalra, húsvétkor, szilveszterkor?



    Ettől pedig gyakrabban kellene céklát fogyasztanunk.
    Kitűnő választás lehetett a nyers céklából készült ivólé vagy saláta, készíthetünk céklából köretet, desszertet de chipset is.


    Nálam a cékla sütése hozta meg az „áttörést”. A sütőben sütés teljesen más ízeket eredményez, és nemcsak a céklánál, hanem a többi zöldségnél is: csodás a sült brokkoli, bab, káposzta, sárgarépa, burgonya
    És egy bónusz, a semmihez nem hasonlítható csodás padron. 


    Hozzávalók: 6-8 kisebb cékla, 1 ek extra szűz olívaolaj, kristálysó, frissen őrölt bors, 1 ek tokaji Jégvirág szilvaecet vagy balzsamecet, 1 kk méz
     

    Elkészítés:
    Melegítsük elő a sütőt 200°C-fokra. A céklákat jól mossuk meg, helyezzük alufóliára és locsoljuk meg az olajjal, sózzuk, borsozzuk. A fólia széleit hajtsuk vissza, és csomagoljuk be a céklákat. Süssük a sütőben 30-40 percet, amíg megpuhul. Hagyjuk a fóliában kihűlni. Kicsomagoláskor a képződött céklalevet szedjük meg, keverjük össze az ecettel és a mézzel: ez a dresszing. A céklákat hámozzuk meg, vágjuk vékony szeletekre, locsoljuk meg a dresszinggel és szórjuk meg egy kristálysóval.