A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 27., szerda

Harcsaszelet sült póréhagymával


Ahogy már korábban többször is említettem, nagyanyáinknak még természetes volt: ha péntek, akkor böjtöltek, ki szigorúbban, ki lazábban, nem beszélve a húsvét előtti nagyböjtről. A böjt az életük része volt. Ez bizony ma is, ha nem is vallási, de egészségi okokból is hasznos lenne. És ha valaki még, pláne, szereti is a halat, rákot, tengeri „herkenyűket”, akkor ezek étrendbe iktatásának csak anyagi és beszerzési akadálya lehet. Ami, természetesen, nem elhanyagolható.
A ponty, a harcsa, a keszeg, a kárász, szerintem, mindenütt kapható, és egyre több helyen vásárolhatunk tengeri halakat is. A harcsa azért kitűnő választás, mert a gerincen kívül nem nagyon van benne szálka, ezért gyerekeknek és időseknek is ideális.
 
 
A hal sütése végtelnül egyszerű, fűszerezése minimális, különböző köretekkel – ami nálam általában zöldség, ritkábban burgonya, vagy a kettő együtt –, tehetjük változatossá. Készíthetjük paradicsommal, édesköménnyel, uborkával
A sütési idő betartására kell ügyelni, hogy a hal ne maradjon nyers, túlsütve pedig ki ne száradjon. Általánosan elfogadott sütési idő friss halaknál 5-7 perc a hal vastagságának minden centiméterére. Fagyasztott halaknál ez 10 perc/cm.
Most harcsát, és hozzá póréhagymát sütöttem. A sült póréhagyma édeskés és a hal sós, esetleg enyhén citromos íze – csodás harmóniát alkot. Tengeri hallal is kitűnő, szelet helyett vehetünk halfilét.
 

Hozzávalók: 4 szelet hal, só, 50 g vaj a sütéshez
- a sült póréhagymához: 4 póréhagyma, 2-3 ek olívaolaj, durva szemű tengeri só
 

Elkészítés:
A halszeleteket sütés előtt 10 perccel sózzuk be, és grillserpenyőben vajon oldalanként 2-3 perc alatt (a halszelet vastagságának függvényében) süssük meg. 

A póréhagymát mossuk jól meg, vágjuk le a végét és a zöld leveleit, csak a fehér részét használjuk. Vágjuk szalagszerű csíkokra a hagymát úgy, hogy a teteje egyben maradjon, vagyis a vágást a tetejétől 2-3 cm távolságra kezdjük el. Az így előkészített hagymákat helyezzük egy rétegben sütőtepsire, locsoljuk meg az olívaolajjal, mozgassuk óvatosan át, hogy az olaj mindenütt érje, és 200°C fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük meg.
Szórjuk meg tengeri sóval, és a megsült hallal tálaljuk. Adhatunk hozzá majonézt, vagy/és a póré gyenge zöld részéből pár karikát, esetleg cseppenthetünk rá pár csepp citromlevet. 
A majonézt ajánlatos házilag elkészíteni, pár perc alatt kész, friss, finom és tartósítószert nem tartalmaz. Én így készítem.



2012. március 16., péntek

Harcsaszelet édesköménnyel


A halak és rákok-kagylók központi helyet foglalnak el a konyhámban. Nemcsak azért, mert fogyasztásuk rendkívül egészséges – nem véletlenül játszanak fontos szerepet a mediterrán diétában, konyhában –, hanem azért is, mert nagyon finomak, változatossá tehető velük az étrend. Heti egyszeri fogyasztásukkal már tettünk egy lépést az egészségesebb étkezés (élet) felé. Mivel a hal böjti ételnek is számít, kezdetnek talán a nagyböjt tűnik a legalkalmasabb időszaknak a hal beiktatásának az étrendünkbe. Nagyon finom hal a ponty, a harcsa, mindenütt kaphatók, érdemes velük kezdeni az „ismerkedést” a halételekkel. Nagy előnyük, hogy gyorsan elkészíthetők, különösebb előkészületekre nincs szükség. Csak pár alapszabályt kell betartani, amelyek között a legfontosabb a sütési idő helyes megválasztása, mert a kiszárított, túlsütött hal semmilyen élvezeti értékkel nem rendelkezik, és akkor tényleg nem fogjuk megszeretni a halat.
A jól megsütött hal húsa omlós, szaftos, hófehér. Ugyanez vonatkozik a rákokra, garnélákra. Köretként egyaránt tökéletesek hozzá a zöldségek, a burgonya, a rizs. Nagyon finom uborkamártással vagy töltött paradicsommal. Különösen passzol a halakhoz az édeskömény, legyen az leves vagy köret. Most édesköménnyel készítettem a harcsát.

Hozzávalók: 4 harcsaszelet, só, limelé, vaj és olívaolaj a sütéshez, 1 édeskömény, 1 hagyma

Elkészítés:
A halszeleteket sütés előtt 10 perccel besóztam, kevés limelével meglocsoltam és grillserpenyőben vajon oldalanként 2-3 perc alatt megsütöttem. Eközben egy másik serpenyőben (wokban) az olívaolajon megsütöttem a cikkekre vágott hagymát és édesköményt. Daráltam rá sót borsot, és száraz serpenyőben megpirított édesköménymagot. Azonnal limecikkekkel tálaltam.


2011. május 27., péntek

Harcsa töltött paradicsommal


Péntek lévén, halat sütünk. A halakban még azt is szeretem, hogy végtelenül egyszerű az elkészítésük. Semmi hókuszpókusz, aki nem kimondott konyhatündér – én sem vagyok az –, szerintem halat, az is tud sütni. Természetesen, ha filét, vagy szeletet veszünk. Egy egész hal elkészítése a sütéshez, igényel egy kis gyakorlatot, pláne, ha élő halról van szó. Szóval a legegyszerűbb előkészítés: só, bors, esetleg egy kis citromlé és már süthetjük is. A sütés akár roston, grillen, serpenyőben – a körülményektől függően – nem igényel csak pár percet, a „körítés” adja meg a fogás jellegét.
Most harcsafilét sütöttem grillserpenyőben – a roston sütés inkább egy kerti parti része lehet –, hozzá töltött, sült paradicsomot és újburgonyát.


Elkészítés:

a halat sütés előtt pár perccel besóztam, zöld és rózsaborsot daráltam rá, és pár csepp citromlével meglocsoltam. Serpenyőben kevés olajon oldalanként 2-3 percig sütöttem, a sütés ideje, persze, függ a szelet vastagságától is. A töltött paradicsomot a korábbiakban leírtak szerint készítettem. Az újkrumplit tisztítás után sós vízben félig megfőztem, utána egy hőálló tálba raktam, meglocsoltam olívaolajjal és légkeveréses sütőben a paradicsommal együtt 190°C készre sütöttem.

2011. március 11., péntek

Harcsa kapros uborkamártással


Nagyanyáinknak még természetes volt, hogy ha péntek, akkor böjtöltek: ki szigorúbban, ki lazábban, nem beszélve a húsvét előtti nagyböjtről. A böjt az életük része volt. Ez bizony ma is, ha nem is vallási, de egészségi okokból is hasznos lenne.
Mi van helyette? Mindenféle rendszertelen léböjt és egyéb kúrák, melyek szakember kontrollja nélkül többet árthatnak, mint használnak. Pedig a hangsúlyt ma is az ésszerűségre kellene tenni, az egészséges, jó minőségű alapanyagokból készült friss, pillanatok alatt elkészíthető ételeket kellene választani, és legalább egyszer hetente halat fogyasztani.
Ki ne ismerné a harcsaparikást túróscsúszával, vagy a rántott harcsát. Nem éppen diétás fogások. Én is harcsát készítettem, csak egy kicsit másképp, mely lehet böjti ebéd és egy könnyű vacsora is.
Először az uborkamártást készítettem el és közben megfőztem a burgonyát. A halat sütés előtt 10 perccel besóztam, utána lisztbe forgatva, vajon, oldalanként 3-4 perc alatt (a halszelet vastagságának függvényében) kisütöttem. A serpenyőben fennmaradt vajon megforgattam egy kis friss kaporral a megfőtt burgonyát. Azonnal tálaltam. Mivel böjt van, ma bort nem kínáltam hozzá.

Uborkamártás:
1 kígyóuborka
1 hagyma
olaj, só, tarka bors, kapor
1 dl tejszín

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre sütöttem, hozzáadtam a julienre vágott uborkát, fűszereztem, sóval, tarka borssal, kaporral, hozzáadtam a tejszínt és pár perc alatt összeforraltam.