A következő címkéjű bejegyzések mutatása: póréhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: póréhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 22., csütörtök
Póréhagymaleves kaporral, chilivel
Többször említettem már, imádom a leveseket (is). Ilyen sötét téli napokon pedig egy szép színes, melengető leves igazán fel tud dobni. Kevés alapanyagból, kis munkával, pár perc alatt csodás dolgok születhetnek. Ilyen ez a póréhagymaleves is.
Hozzávalók: 2-3 póréhagyma, 2 szál újhagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 ek olívaolaj, 1 ek keményítő, 1,5 l csirke alaplé, 200 ml tejszín
Fűszerezés: fehér bors, 1 kk köménymag, 1 kk koriander, só, 1 csokor friss kapor, citromlé és chili ízlés szerint
Elkészítés:
A póréhagymát mossuk meg, először vágjuk hosszában ketté, aztán szeletekre. A fokhagymát aprítsuk fel. Száraz serpenyőben pirítsuk meg a köménymagot és a koriandermagot.
Egy fazékban hevítsük fel az olajat és pirítsuk benne a póréhagymát, a zöld hagyma fehér végét, a fokhagymát kb. 5 percig. Keverjük a hagymákhoz a megpirított magvakat, öntsük hozzá az alaplevet, forraljuk fel és lassú tűzön főzzük 5-6 percig. A keményítőt oldjuk fel kevés hideg vízben, adjuk a leveshez, keverjük hozzá a tejszínt és forraljuk össze. Fűszerezzük frissen őrölt fehér borssal, sóval, chilivel és citrommal.
A levest tálaljuk a kaporral és az újhagyma zöldjével.
2013. március 27., szerda
Harcsaszelet sült póréhagymával
Ahogy már korábban többször is említettem, nagyanyáinknak még természetes volt: ha péntek, akkor böjtöltek, ki szigorúbban, ki lazábban, nem beszélve a húsvét előtti nagyböjtről. A böjt az életük része volt. Ez bizony ma is, ha nem is vallási, de egészségi okokból is hasznos lenne. És ha valaki még, pláne, szereti is a halat, rákot, tengeri „herkenyűket”, akkor ezek étrendbe iktatásának csak anyagi és beszerzési akadálya lehet. Ami, természetesen, nem elhanyagolható.
A ponty, a harcsa, a keszeg, a kárász, szerintem, mindenütt kapható, és egyre több helyen vásárolhatunk tengeri halakat is. A harcsa azért kitűnő választás, mert a gerincen kívül nem nagyon van benne szálka, ezért gyerekeknek és időseknek is ideális.
A hal sütése végtelnül egyszerű, fűszerezése minimális, különböző köretekkel – ami nálam általában zöldség, ritkábban burgonya, vagy a kettő együtt –, tehetjük változatossá. Készíthetjük paradicsommal, édesköménnyel, uborkával.
A sütési idő betartására kell ügyelni, hogy a hal ne maradjon nyers, túlsütve pedig ki ne száradjon. Általánosan elfogadott sütési idő friss halaknál 5-7 perc a hal vastagságának minden centiméterére. Fagyasztott halaknál ez 10 perc/cm.
Most harcsát, és hozzá póréhagymát sütöttem. A sült póréhagyma édeskés és a hal sós, esetleg enyhén citromos íze – csodás harmóniát alkot. Tengeri hallal is kitűnő, szelet helyett vehetünk halfilét.
Hozzávalók: 4 szelet hal, só, 50 g vaj a sütéshez
- a sült póréhagymához: 4 póréhagyma, 2-3 ek olívaolaj, durva szemű tengeri só
Elkészítés:
A halszeleteket sütés előtt 10 perccel sózzuk be, és grillserpenyőben vajon oldalanként 2-3 perc alatt (a halszelet vastagságának függvényében) süssük meg.
A póréhagymát mossuk jól meg, vágjuk le a végét és a zöld leveleit, csak a fehér részét használjuk. Vágjuk szalagszerű csíkokra a hagymát úgy, hogy a teteje egyben maradjon, vagyis a vágást a tetejétől 2-3 cm távolságra kezdjük el. Az így előkészített hagymákat helyezzük egy rétegben sütőtepsire, locsoljuk meg az olívaolajjal, mozgassuk óvatosan át, hogy az olaj mindenütt érje, és 200°C fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük meg.
Szórjuk meg tengeri sóval, és a megsült hallal tálaljuk. Adhatunk hozzá majonézt, vagy/és a póré gyenge zöld részéből pár karikát, esetleg cseppenthetünk rá pár csepp citromlevet.
A majonézt ajánlatos házilag elkészíteni, pár perc alatt kész, friss, finom és tartósítószert nem tartalmaz. Én így készítem.
2011. március 2., szerda
Karaj baconnal és póréval töltve
1,4-1,5 kg karaj, kicsontozva
2 szál póréhagyma
2 cikk fokhagyma
8 szelet bacon
só, bors, köménymag, friss kakukkfű, mentalevél
5 ek olaj
1 dl húsalaplé
A húst hosszmentén, középen bevágtam, ügyelve, hogy az egészet át ne vágjam. Így egy téglalap alakú darabot kaptam, melyet két lap fólia közzé téve kiklopfoltam és ezáltal egy vékonyabb darabot kaptam. A húst bedörzsöltem sóval, a kinyomott fokhagymával, borsot és egy kevés köménymagot daráltam rá. A húsra merőlegesen fektettem a bacont, a baconra merőlegesen a póréhagymát és a kakukkfüvet. A húst feltekertem és átkötöztem, serpenyőben felforrósított olajon körbepirítottam. Az így előkészített húst ezután áthelyeztem egy fedővel ellátott sütőedénybe, aláöntöttem a serpenyőben fennmaradt és a húslével összeforralt levet. Előmelegített, 200 fokos sütőben 50 percig sütöttem. Miután kihűlt, a zsineget eltávolítottam, vékonyan felszeleteltem és hideg előételként, konyakban érlelt fekete áfonyával kínáltam.
2011. február 10., csütörtök
Leek Soup with Dill - Kapros póréhagymaleves
Ingredients:
3-4 leeks, sliced
2-3 garlic cloves, diced
2-3 tablespoons olive oil
1 tablespoon flour
1,5 l chicken stock
200 ml cream
White pepper, nutmeg, salt, dill, cilantro, lemon juice, chili to taste
Instuctions:
First, clean and chop the leeks and garlic. In a pot saute leeks and garlic in olive oil.
Fry them over a medium heat until the leeks are soft.
This will take about 5 minutes, sprinkle leeks with flour, stir frequently and fry another 2 minutes. Add the chicken stock and bring the soup to a boil and then let it simmer for 5-6 minutes. Pour the cream into the soup, stir well and bring to a boil. Seasoning with freshly ground white pepper and nutmeg, dill, cilantro, salt and lemon juice. Serve with a sprinkle of dill and more lemon slices.
Hozzávalók:
3-4 póréhagyma, szeletelve
2-3 cikk fokhagyma, aprítva
2-3 ek olívaolaj
1 ek liszt
1,5 l csirke alaplé
200 ml tejszín
Fehér bors, szerecsendió, só, kapor, koriander, citromlé, chili ízlés szerint
Elkészítés:
Először a póréhagymát megmossuk, felvágjuk, a fokhagymát felaprítjuk. Az olajat felhevítjük, a póréhagymát és a fokhagymát alacsony hőfokon 5 percig pirítjuk, megszórjuk liszttel és még 2 percig pirítjuk. Hozzáöntjük az alaplevet, felforraljuk és lassú tűzön 5-6 percig főzzük. Hozzáadjuk a tejszínt és felforraljuk. Frissen őrölt fehér borssal, szerecsendióval, sóval, korianderrel, chilivel és citrommal fűszerezzük. Citrom karikával tálaljuk, a tetejére frissen aprított kaprot szórunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)