2014. február 20., csütörtök

Fűszeres édesburgonya


Az édesburgonya, vagy másképp batáta elkészítése, annak ellenére, hogy nem rokona a burgonyának, nagyon hasonló hozzá. Süthető, grillezhető, főzhető, készíthető belőle chips, felfújt, püré. Ezt a sült édesburgonyát is a korábban készült baconos burgonya „ihlette”, annyi különbséggel, hogy a „fűszerezés” most nem a baconnal, hanem fokhagymával és friss kakukkfűvel történt.


Hozzávalók: 4 közepes édesburgonya, 20 g olvasztott vaj, 1 ek olívaolaj, 1 ek aprított friss kakukkfű, 1 cikk fokhagyma, frissen őrölt bors és tengeri só, ízlés szerint

Elkészítés:
A burgonyát mossuk meg, és egy éles késsel sűrűn vagdossuk be, ügyelve arra, hogy ne vágjuk át. Egy tálkában keverjük össze a vajat, az olajat, a kakukkfüvet, a kinyomott fokhagymát, a sót és a borsot. Ezzel a keverékkel jól dörzsöljük be az édesburgonyákat úgy, hogy vágásokba is kerüljön a fűszeres olajból. Az így előkészített édesburgonyákat helyezzük sütőtálra, és 220°C fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt süssük meg. A sütési idő felénél vegyük ki a tepsit a sütőből, és egy villával vagy késsel enyhe nyomást gyakorolva a vágások mentén a burgonyára, válasszuk szét legyezőszerűen a bevágások mentén a szeleteket.  
Kitűnő hozzá a joghurtból és újhagymából készült – sóval, borssal fűszerezett – mártogatós.




6 megjegyzés:

  1. Ezt mindenképpen ki fogom próbálni, mert imádom az édesburgonyát. És ez annyira jól néz ki! :-)

    VálaszTörlés
  2. Azzal a mártogatóssal most nagyon megenném... :)

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépek :) Imádom a batátát, így is ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  4. Érdemes kipróbálni így is, és talán más fűszerekkel is, mert ahányféle fűszert használunk, annyiféle ételt kapunk....

    VálaszTörlés
  5. Húhhh remek ötlet ! Nagyon jól sikerült ! Rozmaringgal és szerecsendióval fűszerezve is kipróbáltam ! Köszönöm az ötletet! :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök Era és szívesen, máskor is!

    VálaszTörlés