2011. október 25., kedd

Szendvics fügével és mangalicasonkával

 

Baráti összejöveteleken, partikon nagyon praktikus, ha különböző szendvicseket vagy falatkákat kínálunk, és mivel ezeket már előre elkészíthetjük, nem kell egész este a konyha és az étkező között ingáznunk. A partifalatok, mint korábban már említettem, nagyon sokféle alapanyagból készíthetők, jellegüket a rá kerülő „dolgok” határozzák meg. Hangsúlyt kell azonban fektetni az elkészítésnél a díszítésre is, a látvány legalább annyira fontos, mint az ízek harmóniája. Egy szép szendvics vagy falatka látványa egyaránt élményt nyújt, kóstolásra csábít.
Most a szezonalitás jegyében ezeket a szendvicseket fügével készítettem el, ugyanis mindenhol csodás fügéket látni. Az alap saját sütésű, tönkölylisztből, szezámmaggal készült kenyér. A kenyérre lágy kecskesajtot kentem, melyet előzőleg friss vágott kaporral összekevertem. Szerintem a kecskesajt és a kapor csodásan kiegészítik egymást. Daráltam rá egy kevés sót és tarka borsot. Erre tettem a felkarikázott fügét és a hajszálvékonyra vágott mangalicasonkát. A mangalicasonka helyett ugyanilyen jó a pármai sonka, a prosciutto crudo di Parma. A kész szendvicsekre bazsalikomlevelet tépkedtem, de helyette tehetünk rá ruccolát is. 


4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus ezek a fügés szendvicsek. Imádom a fügét.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Mrita! A sós sonka, az édes füge, a pikáns kecskesajt...., én is imádom a fügét, de csak a frisset.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Wanna-Nagyon örvendek hogy rá
    találtam a blogdra, máris követlek!
    Nagyon, de nagyon tetszik a a szendvicsed fügével, kimondottan ötletes, és egészséges.

    A gasztró fotóid fantasztikusak, át nézegettem egy jó pár oldalt, és rá találtám nálad is a Spaghetti Puttanescát, amit én is készitettem még talán az idei tavasszal, és rajta van a blogomon.

    Minden amit készitesz guszta, és invitáló!
    Szerettel várlak az én blogomon is!

    VálaszTörlés
  4. @Elisabeth, nagyon örülök és köszönöm! Hugs

    VálaszTörlés