2012. március 7., szerda

Túrótorta


Amióta anyukám süteményes füzetében megtaláltam ezt a receptet, azóta folyamatosan készültem rá, hogy megsütöm ezt a tortát. Ez a túrótorta volt gyermekkorom kedvenc csemegéje, eredetileg ez nagymamám receptje. Eleinte bonyolultnak tűnt, de miután többször elolvastam, rájöttem, hogy ezt már én is el tudom készíteni. Annál is inkább így gondoltam, mert a múltkor készített gyümölcsös túrótortám nagyon jól sikerült. Az alap lényegében egy piskóta – amiben már jó vagyok – és dió van hozzákeverve.

A krém a bonyolultabb, három részből áll: az áttört túró a mazsolával, a cukorral kikavart vaj, és a tejből és tojássárgájából főzött vaníliás krém. Miután fejben, elméletben megsütöttem, hozzáláttam a gyakorlatban is.

Hozzávalók:
- a piskótához: 6 tojás, 15 dkg porcukor, 10 dkg liszt, 5 dkg dió, 6 ek víz, 1/2 sütőpor
- a krémhez: 40 dkg túró, 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 2 dl tej, 3 dkg liszt, 3 tojássárgája, 1 vaníliarúd, 1 citrom lereszelt héja, étcsokoládé

Elkészítés:
A piskótához a tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem a porcukorral, hozzáadtam a vizet, a sütőporral összekevert lisztet, a megdarált diót és végül a tojások robotgéppel felvert kemény habját. A masszát kivajazott, liszttel megszórt tepsibe (30x25 cm) öntöttem és 180°C-fokon, légkeverésen, 25 percig sütöttem. Miután kihűlt, kettévágtam. 

A krémhez a túrót botmixerrel összetörtem, ráreszeltem a citrom héját, és belekevertem az előzőleg fekete teába áztatott, majd lecsöpögtetett és összevágott mazsolát. A vajat kikevertem a porcukorral. A tejből, a lisztből, a tojássárgájával és a vaníliarúd kikapart belsejével krémet főztem. Az elkészült krémet lehűtöttem és hozzákevertem a vajhoz, majd a túróhoz. Ezzel a krémmel töltöttem meg, és vontam be a piskótát. A kész torta tetejére ráreszeltem az étcsokoládét. Nagyon jól sikerült, finom lett, igazi ünnepi torta, húsvétra ideális, de legközelebb kerek tortaformában fogom sütni.


11 megjegyzés:

  1. Nekem mindegy, hogy gyümölcsös vagy nem, de nagyon tetszik mindkettő!

    VálaszTörlés
  2. wanna!
    Ez a torta valóban finom,nem írom,hogy lehet,mert a recept egyértelmű.Elmentem a könyvtáramba,és elkészítem.Köszi!

    VálaszTörlés
  3. Igen, finom, de így utólag , amikor már morzsája sincs azon gondolkodom, hogyan készítsem legközelebb. A körforma az tuti, de lehet, hogy a vajas részt kicserélem mascarponés tejszínhabra, vagy pudingra :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta lett, az örökölt recepteknél nincs is jobb :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a képek! A torta pedig tuti finom.:)

    VálaszTörlés
  6. Túrós, én csak álmodozom róla:)Az, hogy anyukádtól van a recept, attól lesz igazán finom, a nagybetűs sütemény. Nagyon jó vagy a sütikben, tortákban is, nem kellene félned tőle:)

    VálaszTörlés
  7. wanna,ha meglesz a mascarponés változat is akkor legyél szíves mutasd azt is!Köszi.Jó ötlet a vaj helyett!

    VálaszTörlés
  8. Elsőként írtam kommentet, csak nem tudtam elküldeni... Gondoltam most újra próbálom, hátha sikerül! SZóval rendkívül ügyes vagy, elindultál azon az úton, hogy már nem félsz az ismeretlentől, magasan ívelni fog a tetszési index rohamléptekkel, nagyon finomat sütöttél. A továbbgondoltak is tetszenek!

    VálaszTörlés
  9. Wanda,köszi hogy megosztottad velük édesanyád, és nagymamád kézzel leirt finom torta recpetet. Nekem is voltak sok kézzel irt régi receptek anyukámtol, de mind el küldtem Ohioban a nővéremnek, mert nekem kissé bonyolult megérteni mindent.

    Nagyon guszta, és finom, a krém fantasztikus. Szivesen elfogadnák egy finom szeletet én is!

    VálaszTörlés
  10. annyira guszta, h már enném is!
    Van némi meglepetés nálam, majd kukkants be!

    VálaszTörlés