2015. december 6., vasárnap

Sütőtökszuflé


Nincs szerencsém idén a sütőtökkel, az eddigi öt vásárlásból egyszer mondhattam el, hogy maradéktalanul meg voltam elégedve. Pedig mindig a nagydobosi fajtát választom, és választottam most is. Nálam a legfőbb kritérium, hogy a tök állaga a sütés végére édes, krémes legyen. Ennek a kritériumnak szerintem csak ez a fajta felel meg, ha egyáltalán. 
A sonka vagy kanadai sütőtök nem ilyen, önálló desszertként nem állja meg a helyét - lágy, szálas, nem édes-, de süteményekhez használható.
Szóval hiába nagydobosi, nyersen csodásan nézett ki, megsütve „rettenetes” volt: nem édes, vizes, szinte folyt. Ha valaki tudja mi ennek az oka szívesen meghallgatnám.
Kidobni sajnáltam és mint már korábban is, amikor a megsült tök minősége nem találtatott megfelelőnek az önálló fogyasztásra, krémleves készült belőle. Természetesen krémleves készülhet tökéletes minőségű, finom sült tökből is, vagyis inkább abból.
Most is valami „hasznosításon” gondolkodtam, és ez a szuflé lett belőle.


Hozzávalók: 1 kg sült tök, 3 ek méz, 1 kanál liszt, 3 tojás, fahéj, vaníliakivonat, reszelt keserű csokoládé, vagy 1 ek rum, ízlés szerint, vaj a formák kenéséhez

Elkészítés: 

A tököt szeleteljük fel és a szokásos módon süssük meg. Pürésítsük a húsát botmixerrel, keverjük hozzá a mézet, a lisztet, a tojások sárgáját, a fűszereket, ízesítőket és végül a tojások felvert habját.
Kenjük ki a szufléformákat vajjal és töltsük meg 3/4-ig a masszával. Rakjuk a formákat egy tepsibe, és a formák magasságának 3/4 részéig öntsünk bele vizet.
Süssük a szuflét 180°C fokon légkeveréses sütőben 20-25 percig. A sütő ajtaját sütés közben ne nyitogassuk. 
Porcukorral megszórva vagy olvasztott csokoládéval, meglocsolva azonnal tálaljuk.


Egyéb szuflésütési technikák a Vaníliaszuflé bejegyzésben olvashatók. Szuflé készülhet édesburgonyából, almából....


2015. november 28., szombat

Női szeszély



Ki ne ismerné nagyanyáink kedvelt süteményét, a női szeszélyt, vagy legalábbis ne hallott volna róla. Így vagyok ezzel én is, nem is tudom mikor ettem utoljára, anyukám sütötte, anno. Én még eddig nem próbálkoztam vele, az igazat bevallva, eszembe se jutott, nem igazán gyakran készül sütemény a konyhámban, ahogy a mottómból is kiderül: "sütemény alkalmakkor".
Most viszont kaptam pár kocka kóstolót, nagyon finom volt, receptet is kértem hozzá. Ez lett belőle.
  

Hozzávalók:

- a tésztához: 200 g sütemény liszt, 25 g porcukor, 1 mk kristálycukor, 100 ml tej, 100 g vaj, 3 tojássárgája, 20 g élesztő 
- a habhoz: 150 g porcukor, 3 tojásfehérje, 1 citrom lereszelt héja, és pár csepp citromlé
- töltelék, díszítés: baracklekvár, durvára vágott pirított dió, ízlés szerint
 

Elkészítés:
Az élesztőt futtassuk fel kevés langyos tejben. 
Ezalatt a porcukrot keverjük habosra a langyos vajjal, egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját és reszeljük bele a citromhéjat. Keverjük hozzá a lisztet, a felfuttatott élesztőt és kézi mixerrel jól dolgozzuk össze.
A masszát rakjuk át a sütőtepsibe és konyharuhával letakarva kelesszük 30 percet.
Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra és süssük a tésztát 15 percig.
Amíg a tészta sül, a tojásfehérjét verjük kemény habbá, fokozatosan adagolva hozzá a porcukrot és a citromlevet. 
A sütőből kivett tésztát kenjük meg a baracklekvárral, rakjuk rá a tojáshabot, a darabolt diót és a 100 C fokra lehűtött sütőben, süssük még 20 percet.


2015. november 22., vasárnap

Rácponty karácsonyra, vagy csak úgy...


Közeleg a karácsony, fénybe borul a város: ünnepi kivilágítást kapnak a terek, az utcák, a kirakatok, az épületek... . És már mindenütt állnak a karácsonyi vásári házikók, karácsonyi ajándékokat, finomságokat, dekorációkat kínálva. Talán ideje elgondolkodni nemcsak az ajándékokon, hanem a karácsonyi menün is.

Magyarországon a hal hagyományosan a szentestei vacsora elmaradhatatlan része, ami az esetek többségében halászlé vagy rántott ponty.
A hal vagy a „halfélék” nálam viszont gyakran kerülnek az asztalra, ami nem jelenti azt, hogy karácsonykor akkor nem, de ez nem merül ki a fent említett két fogásban. 
Ez lehet pisztráng, fogas, harcsa, garnéla, kagyló, különböző tengeri halak: laposhal, nyelvhal,, lazac ...

Esetleg rácponty, ami mindig az alábbiak szerint készül.

  

Hozzávalók: 1-1,5 kg tisztított ponty, 100 g füstölt szalonna, 1 kg burgonya, 0,5 kg paradicsom, 0,5 kg paprika, 0,5 kg hagyma, 500 ml 20-30%-os tejföl, 200 ml 20%-os tejszín, 2 ek olívaolaj, 1 kk vaj, tengeri só, frissen őrölt színes bors, ízlés szerint

Elkészítés:

A halat mossuk és papírtörlővel szárítsuk meg. Egy éles késsel sűrűn irdaljuk be, sózzuk és borsozzuk meg kívül-belül. A vágásokba helyezzünk szalonnacsíkokat. 
A megtisztított burgonyát karikázzuk fel és főzzük félkészre. 
Vagy főzzük meg héjában, hámozzuk meg és vágjuk karikára. 
A paradicsomot vágjuk cikkekre, a koktélparadicsomot félbe, a paprikát és a hagymát félkarikára, sózzuk, borsozzuk, és az olajon süssük roppanósra. 
Ezután rakjuk a burgonyakarikákat egy sütőtálba, locsoljuk meg a tejszínnel összekevert tejföllel (a tejszín a tejföl folyékonyabbá tételére szükséges), halmozzuk rá a zöldséget és keverjük össze. Erre a „zöldségágyra” helyezzük a halat, melyre szintén kanalazhatunk a tejszínes tejfölből.
Süssük a halat 200°C fokra előmelegített sütőben kb 25-30 percet, vagy addig amíg a hal bőre ropogós nem lesz.


További halas és garnélás receptek az alábbi linkekre kattintva érhetők el:
 

Halak 
Garnélák  és kagylók

 

2015. november 20., péntek

Csokoládés almaszuflé


Lassan vége a szép és hosszú ősznek, jönnek a hideg, sötét téli napok, esték – és az almaszezon. Én ugyanis az almát igazi téli gyümölcsnek tartom, és amellett, hogy finom és szép, csodás vitaminforrás is. Az almáspiték, különböző almás sütemények, az almafánk, a csúsztatott palacsinta, különböző felfújtak, a csodás francia desszert a tarte tatin – kihagyhatatlanok. Vagy csak úgy egyszerűen: sült alma, csokoládés alma, almachips ... és még és még, további almás receptek a blogon.
Most egy gyors, egyszerű recept következik, sok gyümölcs, kevés liszt és cukor, isteni!

 

Hozzávalók: 3 alma, 3 tojás, 40 g porcukor, 40 g vaj, 40 g liszt, 100 ml tej, 1 tk vaníliakivonat vagy bourbon vaníliás cukor, 1/2 mk fahéj
A formák kenéséhez: vaj és kristálycukor
A kész szufléhoz: csokoládéforgács vagy porcukor

Elkészítés:
Az almát hámozzuk meg, magházukat vágjuk ki, és uborkagyalun gyaluljuk le. Lehet reszelni, vagy pürésíteni is az almát, de ez a rusztikusabb változat nekem inkább bejön. Az így előkészített almát locsoljuk meg kevés citromlével, keverjük össze a fahéjjal, a vaníliával, fedjük le és tegyük félre.
A tojást válasszuk szét, a fehérjét verjük kemény habbá, a sárgáját keverjük ki a porcukorral.
A langyos tejet keverjük el az olvasztott vajjal, adjuk a cukros tojássárgákhoz és keverjük csomómentesre a liszttel. A kész masszába keverjük bele az előkészített almát és a tojás felvert habját.
A szufléformákat kenjük ki vajjal, és szórjuk be kristálycukorral. Ezekbe adagoljuk a masszát, majd a 180
°C-fokra előmelegített sütőben süssük 20-22 percig.
Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk, mert a szuflé nem emelkedik fel.
A kész szuflét a sütőből kivéve szórjuk meg porcukorral, vagy egy zöldségtisztítóvak vágjunk rá csokoládéforgácsokat és azonnal tálaljuk.




2015. október 17., szombat

Kakukkfüves édesburgonya


A sült édesburgonya nemcsak kitűnő köret lehet, de friss fűszerekkel, különböző karaktert kölcsönözhetünk neki, és „csak úgy magában” is megállja a helyét. Akár chips is készülhet belőle. Ez most egy kakukkfüves változat. 

Hozzávalók: 2-3 kisebb édesburgonya, 1 ek olívaolaj, 2-3 cikk fokhagyma, pár szál kakukkfű, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Az édesburgonyát hámozzuk meg, és vágjuk hosszában 6-8 cikkre a burgonya méretétől függően. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, és dobjuk bele a kés élével szétlapított fokhagymát, süssük 1-2 percig. Ezután a fokhagymát vegyük ki az olajból, a továbbiakban nincs rá szükség, csak az olajat ízesítettük meg vele. De használhatunk eleve fokhagymás olívaolajat is. Egy nagy tálban keverjük össze a fokhagymás olajat, az apróra vágott kakukkfüvet, a sót, és jól forgassuk bele a felvágott burgonyát, hogy az olaj mindenhol jól bevonja.
Melegítsük fel a sütőt 230°C fokra, és a burgonyacikkeket egy rétegben sütőpapírra helyezve süssük 25-30 percig, vagy ameddig a szeletek megsülnek, szép ropogósra pirulnak. A sütési idő felénél fordítsuk meg a burgonyákat. Tálaljuk forrón, megszórhatjuk nagy szemű sóval, de adhatunk hozzá különböző mártogatósokat/dipeket is. 

 


2015. október 15., csütörtök

Almás pite - kettes verzió


Így ősszel, amikor már megjelenik mindenhol a csodás téli gyümölcs, az alma, eljön az almás piték, sütemények ideje. Nekem ez a gyermekkor, a nagymamám konyhájának illatát varázsolja ide. Ezért kihagyhatatlan.
Szerintem az almás pite is egy "ahány ház, annyi szokás" műfaj, mindenkinek van egy tuti receptje. Úgy csodálom azokat, akik csak úgy "összedobják" percek alatt. 
Nekem ezt most anyukám füzetét, – ahol talán már említettem, csak mennyiségek szerepelnek, leírások nem – és a világhálón található recepteket tanulmányozva sikerült "összedobnom". Jó lett.

Hozzávalók: 250 g liszt, 250 g kristály cukor, 2 tojás, 100 g vaj, 100 g tejföl, 1 sütőpor, 1 csipet só, vaj a tepsi kenéséhez, 1 ek zsemlemorzsa
A töltelékhez: 1 kg alma, 150 g kristály cukor, 1 citrom lereszelt héja, 1 tk vaníliakivonat, vagy vaníliás cukor, fahéj, ízlés szerint

Elkészítés:
Hámozzuk, majd reszeljük le az almát. Adjuk hozzá a cukrot, a citromhéjat, a vaníliakivonatot és a fahéjat. 

Egy tálban keverjük ki a cukrot a tojással, adjuk hozzá a tejfölt, a sót és a vajjal összemorzsolt sütőporos lisztet. A masszát dolgozzuk össze.
A tésztát osszuk két részre, a részeket nyújtsuk ki. Helyezzük az egyik részt egy kivajazott, kilisztezett tepsibe, szórjuk meg a zsemlemorzsával és halmozzuk rá az almatölteléket. Ezután a másik tésztalapot is tegyük az almára.
A sütemény tetejét szurkáljuk meg villával majd 180 C fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük meg. 
Az almás tölteléket, sütés előtt egy serpenyőben néhány perc alatt meg is párolhatjuk, ekkor a töltelék kevésbé rusztikus, krémesebb lesz.
Tálaláskor a süteményt szórjuk meg porcukorral.



Almás receptek a blogon: 
Almatorta
Tarte Tatin 
Almafánk 
Almapalacsinta

2015. október 11., vasárnap

Túrókocka - másképp


A korábban készített túrókocka rapid változata következik. Ettől egyszerűbben, gyorsabban talán nem is készíthető sütemény. Ami követelmény, az a jó minőségű alapanyagok: a legalább félzsíros túró, a kitűnő vaj és természetesen a liszt minősége sem mellékes.


Hozzávalók: 500 g túró, 350 g tejföl, 100 g vaj, 8 tojás, 100 g liszt, 100 g kristálycukor, 1 sütőpor, 1 tk vaníliakivonat, porcukor a szóráshoz
 

Elkészítés:
A túrót törjük át botmixerrel. A lágy vajat kavarjuk habosra a cukorral, keverjük hozzá a tejfölt, a túrót, a kézi habverővel elkevert tojásokat, a vanília aromát, és végül a sütőporral elkevert lisztet. Az így kapott masszát keverjük csomómentesre és egy kivajazott és liszttel megszórt tepsiben 180 C fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt süssük aranybarnára. A készenléti állapotot tűpróbával ellenőrizzük.
Tálaljuk langyosan, porcukorral megszórva. Kitűnő hozzá a vaníliasodó, esetleg egy gombóc vaníliafagylalt. 





2015. szeptember 21., hétfő

Grillezett gombafejek


Sokan vagyunk, akik szeretik a gombát. Amellett, hogy jó növényi fehérjeforrás, finom is, sokkal finomabb, mint az állati fehérje kiváltására ajánlott szójafélék.... szerintem. Még a termesztett gombák is, nem beszélve a csodálatos erdei gombákról. Igaz azok az időjárás függvényében hol megjelennek, hol nem. Maradva a csiperkénél, készülhet belőle leves, párolható, grillezhető. Az elkészítés és a felhasználás a fantáziánkra van bízva.



Ezek a csodás kis kalapok nálam sörkorcsolyák voltak, de más zöldségekkel kombinálva melegen kitűnő köret, hidegen csodás saláta is lehet.

Hozzávalók: gomba, só, bors, olaj, petrezselyemlevél

Elkészítés:

Tisztítsuk, mossuk meg a gombát. A szárakat vágjuk ki/le (gombaleveshez felhasználhatjuk), és 200 C fokra előmelegített sütőben enyhén beolajozott sütőtepsire, vágott felükkel felfelé rakva, grillfokozaton 10-12 perc alatt – közben egyszer megfordítva a rácson – süssük meg. Kész.
Megfordítás után, a kalapokba fokhagymás olajat is tehetünk.

Tálaljuk melegen vagy langyosan, petrezselyemlevéllel.

A grillezett gombakalapokat még egyszerűbben is készíthetjük: mikrohullámú sütőben crisp tálon, crisp-grill fokozaton. Az eredmény így is tökéletes.


2015. szeptember 10., csütörtök

Habos szilvás sütemény


Hiába kapható csodás, sokféle szilva a piacokon, ha nincs lehetőség aktuálisan kimenni érte, de ha a szilva mégis „nagyon kell”, marad a szupermarket. És aztán jön a csalódás, a szilva majdhogynem ehetetlen, savanyú, kemény, zöld. Valamit csinálni kéne vele/belőle. 
A csodás vaníliás szilva-dinnye kombináció után egy ideje amúgy is csak  ̶a̶ ̶m̶a̶m̶á̶r̶a̶  a karamellizált vaníliás szilvára gondolok ...
Így aztán „nagy sütis tudásomat, tapasztalatomat” elővéve született meg ez a desszert.




Hozzávalók:

- a tésztához: 40 g kristálycukor, 40 g liszt, 4 tojás, 1 dl legalább 20%-os tejszín, vaj a forma kikenéséhez
- a karamellhez: 400 g szilva, 100 g kristálycukor, vanília, vagy vaníliás cukor, fahéj, rum, ízlés szerint

Elkészítés: 

A szilvákat vágjuk ketté és magozzuk ki. Szórjuk meg a vaníliás cukorral, a fahéjjal, adjuk hozzá a rumot. 
A cukrot egy száraz serpenyőben kavargatás nélkül karamellizáljuk világos barnára. Ezután adjuk a karamellhez az előkészített szilvát, keverjük jól össze és pároljuk 1-2 percig, a szilva érettségétől függően. 
Ha kész, öntsük át a szilvás karamellt egy előzőleg előkészített, kivajazott sütőformába. Ez most nálam egy 24 cm átmérőjű üveg sütőforma volt.

A tésztához a tojások sárgáját keverjük ki a kristálycukorral, adjuk hozzá a lisztet, a tejszínt és keverjük sima masszává.
A tojások fehérjét egy csipet sóval, egy pár csepp citromlével, verjük kemény habbá, és keverjük a lisztes masszához.

Ezt a habos masszát öntsük a sütőtálba a szilvára, és 180 °C fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára 25-30 perc alatt. 
Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk.
A süteményt a sütőből kivéve, a tetejét porcukorral megszórva, egy gombóc vanília fagylalttal, tálaljuk.





2015. szeptember 2., szerda

Görögdinnye karamellizált vaníliás szilvával



Amíg még van görögdinnye, érdemes elkészíteni ezt a viszonylag  – ami a kalóriatartalmát illeti – könnyű desszertet. És talán még akkor is, ha már megvettük így szeptember elején a görögdinnyét és már nem „annyira” finom. És tényleg bebizonyosodni látszik a hiedelem, vagy ez nem is annyira hiedelem, mint népi megfigyelés, hogy szeptember 5-e, vagyis Lőrinc nap után, már nem igazán finom a dinnye. 
Viszont van finomabbnál finomabb szilva, minden mennyiségben. 


Elkészítése végtelenül egyszerű, az eredmény pedig magáért beszél: egy elegánsan tálalható, könnyen fogyasztható desszert, ami, ha magát a dinnyét vagy szilvát „à la natur” tálalnánk fel, már közel sincs így. 

Mennyiségek: a vendégek számának függvényében (500 g szilva, 1 ek nádcukor, 1 mk vaníliaesszencia).  

Elkészítés:
Száraz serpenyőben olvasszunk meg a nádcukrot, dobjuk rá a félbevágott, kimagozott szilvát, és 3-4 perc alatt karamellizáljuk meg. Keverjük a szilvához a vaníliaesszenciát. 
Az így karamellizált szilvát hagyjuk langyosra hűlni, és tálaljuk a jéghideg dinnyekockákkal.

Adhatunk hozzá egy gombóc vanília fagylaltot. 



2015. augusztus 29., szombat

Lecsó - télire, avagy piros, piros, piros....


Habár a lecsó balkáni eredetű étel, ma már a magyar konyha egyik alappillérének tartják. A lecsónak számtalan változata létezik, gyakorlatilag bármilyen zöldséget társíthatunk a négy kötelező hozzávalóhoz, ami a paprika, a paradicsom, a hagyma és a szalonna.
A lecsó nálunk a nyár kihagyhatatlan fogása, és természetesen mindenkinek megvan a maga tökéletes receptje. Az enyém itt olvasható.


Viszont, hogy télen se kelljen nélkülözni ezt a csodás ételt, tartósítani kell. És ennek most van itt az ideje.
A szerintem tökéletes konzerv-lecsóhoz csak két alaphozzávaló kell: paprika és paradicsom. És aztán télen felhasználáskor adjuk hozzá a hagymát, a szalonnát és a tojást.


Hozzávalók: paradicsom és paprika 1:1 arányban, só, erős paprika - ízlés szerint

Elkészítés:

Paprikát mossuk meg, csumázzuk ki és vágjuk karikára. A paradicsomokat vágjuk ketté, zöld közepét vágjuk ki és szeleteljük fel. 
Én a paradicsomot nem hámozom meg, de akit zavar a héja az következő módszerrel nagyon egyszerűen megteheti: metszük be a paradicsom tetejét X alakban, dobjuk 30 mp-re forró és utána 30-mp-re jeges vízbe. Ezután a paradicsomok héja könnyedén lehúzható.
Egy fazékban tegyük fel főni, először a paradicsomot, körülbelül 10 perc alatt annyi levet ereszt, hogy nem ég le. Ekkor adjuk hozzá a paprikát, az erős paprikát, sózzuk meg, ízlés szerint és lassú tűzön főzzük együtt 15 percen át, ügyelve arra, hogy a paprika ne főjön túl, roppanós maradjon.
A kész lecsót töltsük forrón az előkészített üvegekbe, és az üvegeket lezárva, száraz gőzben hagyjuk kihűlni.


És amikor az üvegbe kerül:


 
Megjegyzés: ha a lecsóbefőzést összekötjük a paradicsomlé készítésével, akkor a forró paradicsomlébe rakjuk a paprikát, és a továbbiakban a fentiek szerint járunk el. Ezáltal megspórolva az esetleges paradicsomhámozás műveletét.

2015. augusztus 26., szerda

Fűszeres zöldbab - sütőben


Az idei nagyon meleg nyár nemigen kedvezett a "zöldbabimádóknak" – közéjük tartozom én is  – , vagy nem volt, vagy nagyon drága volt.... Jó, ha háromszor vettem az idén. De tegnap valami csoda folytán az egyik árusnál háromféle bab is volt. Ezt a gyönyörű, széles csövű zöldet választottam. Nagyon jól nézett ki, és jó is volt: friss, roppanós, zsenge.


A kérdés az volt, mi legyen belőle: leves, saláta, egytálétel?

Végül egy könnyű vacsora gyanánt a sütőben sült verzióra esett a választásom, amihez lágyra főzött (soft boiled) házi tojást főztem. Csodás egytálétel. 
A korábban készített sült zöldbab – ami a fűszerezést illeti –, kicsit újragondolt változata következik.


Hozzávalók: 600-700 g zöldbab, 20 g olvasztott vaj, 2 ek hidegen sajtolt dióolaj

Fűszerezés:, 1 mk köménymag, 1 mk koriandermag, 1 mk fekete bors, 1/2 mk kurkuma, szárított chili, só, ízlés szerint

Elkészítés:
Fűszerezés: az egész hozzávalókat 2-3 percen át száraz serpenyőben pirítsuk meg. Hagyjuk kihűlni, majd őröljük meg – én mozsárban törtem meg –, keverjük össze a kurkumával, és adjuk hozzá az apróra vágott chilit. 

Keverjük össze a fűszereket az olvasztott vajjal és az olajjal.


Forgassuk a megtisztított, megmosott és megszárított zöldbabot a fűszeres olajban. Én ehhez a babot beleraktam egy fagyasztózacskóba, ráöntöttem az olajos fűszerkeveréket és jól összeráztam. Nálam ez jól bevált módszer, minden sütőben készült zöldséget így vonja be a legjobban az olajos-fűszeres vaj. És nem mellesleg nincs mosatlan edény.
A babot borítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk meg, és 220ºC fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük meg. Ne süssük túl, maradjon roppanós.

Ez így szárnyasokhoz csodás köret, különböző mártogatósokkal kitűnő előétel, vagy főtt tojással egy könnyű vacsora. 


2015. augusztus 24., hétfő

Amuse bouche - kovászos uborkából


Először Brüsszelben „találkoztam” az amuse bouche-al – szó szerint a „száj szórakoztatójának” fordíthatjuk – a Les Papilles-ban, ami, ha jól emlékszem, egy korty hideg, fahéjas almaleves volt. Egyfajta üdvözlőfalat/korty, a séf aznapi ajánlata, amivel üdvözli a vendéget. Természetesen ezt is a franciák találták ki. Ez lehet egy korty különleges leves, egy falatnyi szendvics, vagy egy kanálnyi saláta, és az előétel előtt kínálják. Széles a skála, a konyha jellegétől és a séf fantáziájától függ. Elegáns helyeken a menüsor része.


Én most kovászos uborkából készítettem egy jéghideg amuse bouche-t. Fogyasztása nyáron, nagy melegben igazi felüdülés.

Hozzávalók: 1 közepes kígyóuborka, 200 g, 5-6 kis kovászos uborka, 200 g, 200 ml kovászos uborkalé, 150 ml kaukázusi kefir, friss kapor, rózsabors – ízlés szerint

Elkészítés:
A kígyóuborkát hámozzuk meg, reszeljük le, sózzuk, be. Hagyjuk állni a sóban 4-5 percet, ezután nyomkodjuk ki, és a szintén lereszelt kovászos uborkával együtt turmixoljuk össze. Adjuk hozzá a kovászos uborkalevet és a kefirt. Még egyszer jól turmixoljuk össze. Legalább egy órára tegyük a a hűtőszekrénybe.

Tálaljuk jéghidegen, friss kaporral és/vagy rózsaborssal megszórva.



2015. július 31., péntek

Meggyes piskóta


Amíg még van meggy – még van és csodás érett, sötét színű– süssétek meg ezt a meggyes süteményt, pitét. Nem okoz csalódást. Lényegében, ha a köztudatban lévő meggyes pite receptre gondolunk, akkor ez nem is igazán pite, hanem inkább egy gyümölcsös piskóta, ugyanis nincs benne sem tejföl, sem tej, sem olaj, viszont van benne sok tojás és vaj. 
Ezért is nagy kedvencem a francia konyha, ott minden vajjal, sok-sok vajjal készül, még sincs (sok) problémájuk a kilókkal.


Hozzávalók: 12 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 6 tojás, 15 dkg liszt, 1/2 sütőpor, vaníliacukor, fahéj, 1 kg meggy

Elkészítés:
Keverjük habosra a vajat a porcukorral, ezután adjuk hozzá egyenként tojások sárgáját, majd a sütőporral elkevert lisztet és végül a tojások kemény habját. Öntsük a masszát vajjal kikent sütőformába, rakjuk rá a kimagozott meggyet, melyet előzőleg szórjunk meg vaníliacukorral és fahéjjal.

A süteményt 190 °C előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük meg. Tűpróba. 
Tálaláskor szórjuk meg porcukorral.


2015. július 27., hétfő

Görögdinnyekocka balzsamecetkrémmel


Nyáron talán nincs is jobb hűsítő, mint egy jól behűtött görögdinnye. Csodás érzés beleharapni egy óriási szeletbe. Igaz ez így talán csak fürdőruhában a strandon fogyasztható, mert a jó görögdinnye leves, magos, és ez kicsit megbonyolítja a fogyasztását. 

Partikon, vacsorákon célszerűbb „valamit” készíteni belőle. Persze nem kell bonyolult dolgokra gondolni, elég kis kockákra felvágni és egy szép pohárban már tálalhatjuk, mint dinnyekoktélt.


Természetesen ekkor nem spórolhatjuk meg a dinnyemagok eltávolítását, vagy erre alkalmasabb a mag nélküli dinnye. 
Nagyon jó választás a dinnyegranita, akár fagylalt helyet is, nem mellékesen kalóriatartalma sokkal kisebb, de gazdagíthatjuk mézzel, mascarpone-val is. 
A különleges ízek kedvelői ötvözhetik a sós ízeket a görögdinnye édességével, erre kitűnően alkalmas megoldás a görögdinnyés gazpacho
És természetesen itt vannak ezek a „villantós” dolgok, mint ez a dinnyekocka, amelybe balzsamecet krémet tettem. A dinnye édessége és a balzsamecet savassága kitűnően kiegészítik egymást.
Ezeket a dinnyekockákat amuse-bouche-ként vagy desszertként, sajttálak kiegészítőjeként is kínálhatjuk. 

Amuse bouche (ejtsd: aműz bus): szó szerinti fordításban "a száj szórakoztatója" (franciául amuser = szórakoztat, bouche = száj). Valójában olyan apró fogás, amelyet elegáns éttermekben még az előétel előtt, aperitif vagy koktél mellett kínálnak.


Elkészítése lényegében a dinnye felkockázásából – erre tényleg a mag nélküli dinnye alkalmas –, és a balzsamecet krémnek való hely kivágásából áll, melyet legegyszerűbben egy dinnyevájóval  készíthetünk el. A kockák ideális mérete kb. 2,5x2,5 cm.

 

A dinnyekockákról a mélyedések kivágása után, papírtörlővel itassuk fel a felesleges nedvességet, és tálalás előtt fóliával letakarva tegyük 20-30 percre a hűtőszekrénybe.
Ezután cseppentsük a balzsamecetkrémet a dinnyekockákba, és menta-vagy bazsalikomlevéllel azonnal tálaljuk. 


2015. július 22., szerda

Meggyes tiramisu


Nyár van, meleg van, csodás gyümölcsök vannak a kertekben és természetesen a piacokon. Kézenfekvő, hogy a könnyű nyári ételek és desszertek is gyümölcsből, vagy gyümölcsökkel készülnek. És természetesen az sem hátrány, ha nem kell bekapcsolni a sütőt. 

Ilyen csodás, sütés nélküli desszert a tiramisu: a kávéval készült hagyományos vagy a valamivel könnyebb gyümölcsös változat.
De ebben a nagy melegben én most egy pudingos tiramisut ajánlok, mert ez is nagyon finom és azért nem egy (akkora) kalóriabomba. Ugyanis a vaníliapuding kalóriatartalma majdnem négyszer alacsonyabb, mint a hagyományos tiramisuba kerülő mascarponéé (117 kcal /100 g és 450 kcal /100 g)


Hozzávalók: 32 db babapiskóta, 500 g kimagozott meggy
- a pudinghoz: 0,5 l tej, 30 g kukorica keményítő, 1 ek lágy barna nádcukor, 1 tk vaj, 1 vanília rúd, 1 csipet só
 

Elkészítés:
Először magozzuk ki a meggyet. Ezután a meggy 1/3 részét turmixoljuk össze és ebbe a meggylébe áztassuk be a babapiskótát.
Készítsük el pudingot a már korábban leírtak szerint. Természetesen a pudingot meg is vásárolhatjuk...
Ezután fektessük a babapiskóták felét egymás mellé egy tálba (ha kisebb tálat használunk, akkor a harmadát, ha poharat, akkor csak egy réteget a pohár aljára), rakjuk rá a kimagozott meggyet és öntsük le a puding felével. 

Ezt ismételjük meg még egyszer, vagy addig amíg tart a hozzávalókból. A tetején lévő pudingra vágjunk csokiforgácsot, természetesen igazi keserű csokoládéból. 
A kész tiramisut, tálalásig tegyük hűtőszekrénybe. 

 
Kapcsolódó gyümölcsös receptek:

Görögdinnye mascarponés dióval

Grillezett őszibarack kókuszkrémmel

Görögdinnye granita
 

Görögdinnye gazpacho

Habos cseresznyés/meggyes sütemény