2013. április 2., kedd

Édeskömény-cukkini saláta

   
Ha vége a húsvétnak, és már nem bírunk ránézni a főtt sonkára, tojásra, mi lehet jobb, mint egy finom saláta, zöldség, nyersen vagy párolva. De be kell vallanom, mivel ilyen főtt sonkát (csodás mangalica sonkát főztem), töltött bordát, sárga túrót, házi reszelt tormával csak ilyenkor, húsvétkor fogyasztunk, én nem tudom megunni. Még ma is szívesen ettem volna belőle, ha maradt volna. De nem maradt, tehát éljen a saláta!


Hozzávalók: 1 cukkini, 1 édeskömény, 150 g koktélparadicsom, 1/2 póréhagyma, 1 csokor petrezselyemlevél, 2 ek olívaolaj, só, frissen őrölt bors, 1-2 ek borecet

Elkészítés: 

Mossuk meg, és vágjuk fel a paradicsomot félbe, a cukkinit vékony csíkokra, az édesköményt vékony szeletekre. A póréhagymát először vágjuk hosszában ketté, aztán karikázzuk fel. 
Egy felforrósított serpenyőben az olívaolajon pirítsuk a póréhagymát 1-2 percig, adjuk hozzá a cukkinit és az édesköményt, pirítsuk együtt még 2 percig. Ezután keverjük hozzá a paradicsomot, az apróra vágott petrezselyemlevelet, a borecetet, és pár perc alatt süssük készre. Fűszerezzük sóval, borssal, megszórhatjuk szezámmaggal. Fogyasszuk szobahőmérsékleten. 



4 megjegyzés:

  1. Éljen a saláta, főleg, ha ilyen finomságos! :) Édesköménnyel még nem ettem, finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép fotók, és nagyon guszta étek. Nekem is van ilyen tálkám...:)

    VálaszTörlés
  3. Szemmel is felfalható, olyan gusztaa!

    VálaszTörlés
  4. Hanka, kóstold meg 1x, biztos megszereted. Az édeskömény nyersen, grillezve, párolva, főzve – egyszerűen csodás.
    Köszi Juci, Csilla.
    Szeretem ezeket a tálkákat, egyszerűek, de jók.

    VálaszTörlés