2012. január 6., péntek

Orosz húsgombócleves


Ez a leves az orosz konyha egyik nagyon kedvelt, суп с фрикадельками néven ismert, és széleskörűen elterjedt levese. Eddig csak orosz étteremben ettem, még sosem készítettem, pedig nagyon finom. Ebben a blogban olvastam róla és nem volt kérdés számomra, hogy a következő leves amit főzni fogok, ez lesz. Elkészítése egyszerű, viszonylag gyors, a hozzávalók, a fűszerezés egyéni ízlés szerint változtatható.
Az alap lehet húsleves, alaplé, víz, a zöldségeket lehet főzni, vagy kevés olajon párolni, a lényeg egy zöldséges-burgonyás alapleves, amibe húsgombócokat főzünk. A húsgombócok készülhetnek marha-, sertés-, vagy csirkehúsból, ízesítésük a hús fajtájától függ. Én a legegyszerűbb összetételt tartom jónak: hús, hagyma, só, bors. 


Hozzávalók: 1,5 l alaplé, 30 dkg sertés hús, 1 hagyma, 1 sárgarépa, 2-3 burgonya, só, bors, 1 babérlevél, petrezselyemzöld

Elkészítés:
A húsgombócokhoz a finomra darált húst összekevertem az apróra vágott hagyma felével, sóztam borsoztam, és 1 órára a hűtőbe tettem. Ha hideg a hús, jobban formázhatók a gombócok. A sárgarépát lereszeltem, és a hagyma másik felével kevés napraforgóolajon pár percig pároltam. Közben az alaplében félig megfőztem a megtisztított és kis kockára vágott burgonyát. Ezután a párolt sárgarépát-hagymát hozzákevertem a leveshez, elkezdtem formázni és belerakni a húsgombócokat. A gombócok mérete is tetszőleges, én a mogyorónyi méretet preferálom. A levesnek csak gyöngyözve szabad főnie, hogy ne legyen zavaros. Ha szükséges, le lehet szedni róla a keletkezett habot, és párszor meg kell kavarni, hogy a gombócok ne ragadjanak össze. A leves akkor van készen, amikor az utoljára beletett húsgombóc is feljön a leves tetejére, ez kb. 5 perc. Ekkor beletettem az apróra vágott petrezselyemzöldet, a babérlevelet és a levest 1 perc alatt készre főztem.

7 megjegyzés:

  1. Hűha, nem rossz, nem rossz... :-)

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán nagyon jól néz ki és igazán egyszerű is elkészíteni. A gyerekek meg különösen szeretik a gombócos leveseket, ez tetszeni fog nekik, mert meg fogom főzni:)

    VálaszTörlés
  3. Viszem, megfőződik! Jól néz ki, és szeretem az orosz konyhát!

    VálaszTörlés
  4. Szeretem az ilyen leveseket! Biztosan el fogom készíteni. A fotón egész egyszerűen ellenállhatatlan. :)

    VálaszTörlés
  5. Én is szoktam főzni gombóc levest, de olasz módra. Az oroszos leves ami az egyik kedvencem, a káposzta, és sárga édes krumplival!
    Imádom a levesedet, én is igy fogom késziteni legközelebb, és a diétámhoz is nagyon megfelel!

    VálaszTörlés
  6. Ez a leves nálunk is ízlene, zöldség is van benne, gombócos hús is. Elkértem!

    VálaszTörlés
  7. Hú ez az Orosz húsgombócleves,elkészítem,viszem a receptet!!!!

    VálaszTörlés