2014. március 24., hétfő

Babsaláta


Általában a legegyszerűbb dolgok a legjobbak, nem vagyok híve az agyonbonyolított, „túlgondolt” ételeknek, a hangsúly a kiváló alapanyagokon kell, hogy legyen. Nem mellékes szempont a szezonalitás. Ez a babsaláta inkább téli, de így tavasz kezdetén is megállja a helyét, amíg a primőr még túl drága.
Még az is lehet, hogy konzervbabból is elkészíthető, igaz én nem próbáltam, sőt azt sem tudom, milyen konzervbab kapható. Van-e ilyen szép fehér konzervbab? Mert, szerintem, ez a saláta csak ilyen babból szép, és ez nálam – ahogy ezt már korábban is többször említettem – nem mellékes szempont.



Hozzávalók: 250 g fehér száraz bab, 1-2 mogyoróhagyma, 10-15 mag nélküli olajbogyó, friss kapor és petrezselyemlevél, 100 ml dióolaj, 2 ek fehér borecet, 1 ek citromlé, 1 ek méz, tengeri só, frissen őrölt tarka bors

Elkészítés:

A babot előző este jól mossuk meg és áztassuk be. Másnap sós vízben főzzük meg. Közben vágjuk fél karikára a hagymát, szeleteljük fel az olajbogyót, és készítsük el az öntetet, amihez az ecetet keverjük el a sóval, a mézzel, a citromlével, majd lassan hozzácsorgatva az olajat, kézi habverővel keverjük simára.



A megfőtt és lehűtött babot keverjük össze az öntettel, és tegyük még 1-1,5 órára a hűtőszekrénybe. A kaprot és a petrezselyemlevelet csak tálaláskor szórjuk rá. Dióolaj helyett készíthetjük olívaolajjal, vagy más hidegen sajtolt olajjal.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése