A cukkinival töltött csirkemell sikere után, a változatosság gyönyörködtet tétel jegyében készült ez a csirkemell-carpaccio. Legalábbis az elképzelés az volt, de vagy a hús minősége, vagy „technológiai problémák” miatt, nem pontosan olyan lett, mint amilyennek elképzeltem: nem tudtam egész vékonyra felszeletelni, mert esett szét. Az íze viszont kitűnő lett.
Hozzávalók: 1 csirkemell, friss kakukkfű, só, olívaolaj
Saláta: 20 dkg zöldbab, 2 újhagyma, 1 chili, nagy szemű tengeri só, frissen őrölt színes bors, fehér balzsamecet, dióolaj ízlés szerint
Elkészítés:
A csirkemell bőrét eltávolítottam, bedörzsöltem sóval, megkentem olajjal, rászórtam a megvágott kakukkfű-leveleket, becsomagoltam alufóliába és 180 °C fokos sütőben 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve a fóliában hagytam kihűlni. A salátához a babot megmostam, a végeit levágtam, és 1-2 cm-es darabokra vágva, sós vízben megfőztem, hogy puha, de még éppen roppanós maradjon. Leszűrtem és rögtön jéghideg vízbe tettem, hogy a szép zöld színe megmaradjon. Ezt a módszert alkalmazom a spenót, vagy a brokkoli színének megőrzése érdekében is. Az újhagymát és a chilit felkarikáztam, a babhoz kevertem, a salátát meglocsoltam az olívaolajjal és a balzsamecettel, daráltam rá borsot, megszórtam sóval, és a felszeletelt csirkemellel tálaltam.
Készíthető sárga babsalátával is, nagyszerű hozzá a salsa verde.
2012. július 30., hétfő
2012. július 25., szerda
Rántott hagyma tárkonyos, kapribogyós majonézzel
Konyhám lényegét talán legrövidebben így foglalhatnám össze: friss, jó minőségű alapanyagok, sok zöldség, sok hal, inkább szárnyas, desszert alkalmakkor. Viszont a változatosság is fontos szempont, ezért szeretek új dolgokat kipróbálni, különböző váratlan párosításokat alkalmazni, vagy ugyanazt készíteni, csak mindig egy kicsit másképp.
Ezért szoktam karfiol helyett (azt is szeretem) zellerrudakat, vagy paradicsomot, esetleg almát kirántani, természetesen saját készítésű morzsában, mert, szerintem, morzsa-fronton is katasztrofális a helyzet, nincs adalékanyag-mentes, tartósítószer nélküli, jó minőségű morzsa sehol, legalábbis én nem találtam. Viszont szeretek Panco-morzsában, vagy kókuszreszelékben, vagy a kettő keverékében sütni. Olyan borzas, rusztikus, és finom is a benne sült étel.
Most óriás fehér hagymát sütöttem Panco-morzsában, azt mondták a piacon, rántani való, gyönyörű volt, hát ki kellett próbálnom. Nagyon finom lett.
Hozzávalók: 1-2 nagy fehér hagyma, só, olaj a sütéshez
- a panírhoz: tojás, liszt, morzsa
- a mártogatóshoz: majonéz, friss tárkonylevél, kapribogyó, só, bors
Elkészítés:
A hagymát 1,5 cm vastag szeletekre vágtam, megsóztam, hagyományos módon paníroztam, és forró olajban oldalanként 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütöttem. A kapribogyós, tárkonyos majonézhez összekevertem az apróra vágott tárkonylevelet, a felkarikázott kapribogyót, és frissen őrölt sóval, borssal, ízesítettem.
Majonézt nagyon ritkán használok, ezért mindig frissen készítem, a korábban leírtak szerint, ugyanis egy felbontott üveg nem tartható el hónapokig még hűtőben sem, kidobni pedig nem szeretek semmit.
Címkék:
előétel,
hagyma,
hús nélkül,
könnyű vacsora,
Panko morzsa,
zöldség
2012. július 21., szombat
Grillezett csirkecomb cukkinivel
A csirkecomb sokunk kedvence, kicsit több kalóriát tartalmaz, mint a csirkemell, de bőrét eltávolítva, igazi diétás fogás is készíthető belőle. Viszont a bőre ropogósra sütve, igazi csemege. Általában kicsontozva szabad tűzön grillezve szeretem, de sütőben sütve, jó sok fokhagymával, paradicsommal is nagyon finom. Különleges, könnyű a citromos csirkecomb. A csirkecomb esetében, de szerintem bármilyen hús elkészítésekor, nagyon jót tesz a készülő ételnek, ha a húst előre bepácoljuk. Ezáltal nemcsak porhanyósabb, finomabb az elkészült étel, hanem a páccal – a felhasznált fűszerektől függően – más-más jelleget is adhatunk neki. Már egy-két óra pácolás is „csodákra” képes.
Szárnyashoz készíthetünk narancsos-chilis, mézes-mustáros, mediterrán-zöldfűszeres, fokhagymás, kínai jellegű, szójaszószos-gyömbéres pácokat. A sertésflekkenhez szerintem szintén kitűnő a sasliknál alkalmazott pácolás. Jó rostélyoshoz pedig elég a só és a bors, így élvezhető leginkább a sült hús kitűnő íze. Ezt a csirkecombot is mediterrán jellegű pácban érleltem egy éjszakán át.
Hozzávalók: 6 csirkecomb, 0,5 dl száraz fehér bor, 2 cukkini, olívaolaj a sütéshez, modenai balzsamecetkrém – Crema di Balsamico di Modena
Pác: 0,5 dl olívaolaj, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, finomra vágott friss kakukkfű, bazsalikom, oregánó, rozmaring, frissen őrölt só, bors, ízlés szerint
Elkészítés:
A páchoz az olajban elkevertem a karikára vágott hagymát, az átnyomott fokhagymát, a zöldfűszereket, a sót és a borsot, beleforgattam a csirkecombokat, és éjszakára a hűtőbe tettem. Sütéshez a csirkecombokat egy sütőtálba raktam, ráöntöttem a páclevet, a bort, alufóliával lefedtem, és 180°C fokos sütőben 20 percig sütöttem. Ezután az alufóliát levéve grillfokozaton 10-12 perc alatt ropogós pirosra grilleztem.
Közben a cukkinit felkockáztam, a hagymát félkarikára vágtam és wok serpenyőben kevés olívaolajon pár perc alatt megsütöttem. Fűszerezés: frissen őrölt só, bors, bazsalikomlevél. A csirkecombokat a cukkinivel és a balzsamecetkrémmel tálaltam.
Címkék:
csirkecomb,
grill,
hús,
könnyű vacsora,
szárnyas,
szárnyaspác
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)